Szembesítés

Mondjuk, hogy diétázol. Változtatnál az alakodon, mert úgy gondolod, kövér vagy. És akkor jön valaki, jövök én, és ott van a kezében, ott van a kezemben az a fánk, vagy szelet torta, csokoládé, krémesen, hívogatón, édesen. Ott körözök vele, mosolyogva. Egyre közelebb, Te nem ellenkezel, már majdnem a szádhoz érintem, mire kikapod a kezemből. Nevetek rajtad. Nem kárörömből. Nem élvezem, hogy szenvedsz, hogy vívódsz. Az igazamnak örülök. Minden ember esendő.

Á, nem hiszek Istenben. Sem egyben, se többen. Semmi személyes, egyszerűen nem győzött meg erről senki sem, még régebben. Most meg már nehéz lenne. Mert engem folyton magunk foglalkoztat. De akkor miért lenne nehéz meggyőzni engem a teremtő létéről? Valószínűleg az egoizmus miatt. Én nem mással akarok szembenézni. Én magammal akarok szembenézni. A felelősséget én teremtem a számomra, és én vállalom értem. Talán istenkomplexusom lenne?

Eldöntöd, hogy tanulni fogsz. Eddig mást csináltál. Jól van, értem, kellett a kikapcsolódás. Sok a stressz, a követelmény, állandóan csak koncentrálni, értem én. Szóval mindennel előkészültél, éppen belemélyednél a jegyzetekbe, és akkor betoppannak a többiek. Ők már jól érzik magukat. Tompák a gátlásaik. Ők önfeledten vidámak. Az egyikük kérés nélkül tesz az asztalodra egy korsó sört, persze, az ő kezében is marad egy. Meg mindenki máséban is, de látod, gondoltak rád. Ők a barátaid. Egy rövid ideig vacillálsz, kicsit szabadkozol, hátha sikerül tudatosítanod a helyzetedet, majd koccintotok. Nevettek mindannyian. Nem, senki sem mondott viccet. Nem, nem azért, mert ők mégis emlékeznek arra, hogy névnapod van.
Egyszerűen azért, mert minden ember esendő.

És gondold el ezt az aktust valami egyszerű kliséként. Például mint egy buta bűnügyi filmben: a gyanúsítottak egymás mellé állítva, akár egy kiárusításon, mindenféle színben és méretben. Most viszont csak te állsz ott. Felismeri? – kérdik. Felismered magadat. Válaszolsz, és hazaindulsz. Pontosabban hazaindultok, mert vinned kell magadat is. És hallgatnod kell a szemrehányásaidat, a duzzogásodat, és el kell viselned a sértettségedet. Tudnod kell, hogy bosszúra éhezel, amiért feldobtad magad. Alig várod, hogy viszonozhasd. Alig várod, hogy szembesülj veled.

Egymás mellett ébredtek. Nem, semmi „úristen, ez kicsoda?”, vagy „hogy kerültem én ide?” Ismered őt, ismer téged. Persze megbeszéltétek, hogy ez úgyse működne. Persze, gondoltátok, ezzel el van intézve. De emlékszel, még elalvás előtt miért ért fülig a szátok? Mert mindketten így nyugtáztátok: minden ember esendő.

 

-mber-

No comments:

Post a Comment