Lencsén innen,…

A Fotókör ötlete nagyon messzire nyúlik vissza. Egyszer régen, pár lelkes kollégista úgy gondolta, jó lenne fényképeket készíteni, és csináltak egy ilyen kört. Akkoriban még a szobában hívtak elő, és a száradó képek alatt aludtak. Talán sokatoknak furcsának tűnik ez a hozzáállás, mégis mutatja az elhivatottságot. Szóval ezek a fiatalok borzasztóan élvezték a dolgot. Még a diára is rákaptak a végén. Hamarosan lett egy külön sötétszobájuk is. Ez ma a B108. Ahogy az évek múltak, változtak az emberek is, és a kezdeti lendület alább hagyott. Meg kellett házasodni, gyereket kellett csinálni, és minden nap munkába kellett menni. Mire én körvezető lettem hárman maradtunk a körben. Gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeni a dolgot. Mivel én is hasonló helyzetbe jutottam, egy év után átadtam a körvezetőséget Fábián Zsuzsának, aki később más jeles élmunkások segítségével a mai dicső állapotba jutatta a Kört. Röviden ez a mese a Fotókörről. A lényeg persze ma sem változott. Olyan emberek vannak itt akik szeretnek fotózni, szeretik a képeiket megmutatni.
Ma a tagok részére több lehetőség is kínálkozik a kibontakozásra. Egyrészt van egy normálisan felszerelt sötétszoba, a labor. Itt fekete-fehér filmeket lehet előhívni, és meg lehet tanulni a hagyományos, analóg fekete-fehér technika alapjait. Ez kézzel fogható konkrét alkotómunkát jelent, másrészt meg sötét van. A másik lehetőség a digitális technika alapjainak elsajátítása. Sikeres kollégiumi köri pályázatunkból ebben az évben vettünk egy Nikon D70 típusú digitális fényképezőgépet. Ha valakinek ez nem mond semmit, elárulom, nem véletlenül írtam, hogy fényképezőgép. Az említett géppel mindent meg lehet csinálni, amit egy hasonló kategóriás analóg géptől elvár az ember. Éppen ezért a kezelése sem triviális, meg kell tanulni. Hosszú távú, értékteremtő eszköznek szántuk. Utómunka nélkül persze egyik digitális kamera sem ér sem-mit, ezért a tagok számára lehetőség van egy nagyteljesítményű PC használatára is.
Eddig a horizontális irányról, a múltról és a high-tech jelenről beszéltem. A vertikális irány az, amit a munkáinkban láttok. Bár a felosztás önkényes mégsem akarok alá-fölérendeltséget sugallni. Mindegyik rész ugyan olyan fontos, csak én szeretem, ha rendben vannak a dolgok. Alul vannak a rendezvényfotózások. Alul, bár az egyik legnehezebb műfaj, egylövetű, csípőből kell tüzelni, pont mint az újságszerkesztés. Nagyon sok tapasztalat kell hozzá. A tagoknak ezért lehetőségük van a Karok rendezvényeire elmenni, és ott a D70s-sel és a hozzá tartozó vakuval képeket készíteni. Megfelelő elő-készítés után ezek a képek kerülnek fel a Kör honlapjának galériájába. A 2007-es Kolimpia óta minden nagyobb rendezvényen résztvettünk és fotóztunk.
Felül vannak a művészi ihletésű alkotások. Önmagukért, mert szépek. Ezekből a képekből általában kiállításokat szervezünk, ennek kapcsán meg lehet tanulni, hogyan kell embereket összeszervezni, meghírdetni valamit. Hogyan kell képeket ízlésesen kartonra ragasztani, és elhelyezni a kiállítótérként szolgáló folyosón, és hogy hogyan kell a megvilágítást hozzáilleszteni.
Eddigi munkáinkat a Fotókör galériájában láthatjátok a következő címen: fkgallery.wigner.bme.hu. Honlapunkon, a fotokor.wigner.bme.hu-n a Körrel kapcsolatos aktuális információkat ill. pályázatokat találjátok meg. Kellemes böngészést kívánunk, és várunk minden érdeklődőt a Fotókörbe.

fotokor@wigner.bme.hu

- htom-

No comments:

Post a Comment