Szinte már közhely, de sajnos igaz: a magyarok nem beszélnek „külföldiül“. Az a kevés ember is, akibe belevertek egy kis angolt, vagy németet, még ha papírja is van erről, „éles helyzetben“ akkor sem nyitná ki a száját, ha megfenyegetnék. Vagy ha igen, akkor is csak makog, hebeg, és megerőszakolja az illető idegen nyelvet. Ez a jobbik eset- bár az ominózus szépségkirálynő-ügy után, amikor a teljes nemzetközi porond rajtunk röhögött, ez is megkérdőjelezhető. Mindenesetre közismert tény, hogy a magyar lakosságnak nagyjából egyharmada vallja magát, valamilyen szinten, legalább egy idegen nyelv ismerőjének- ez a számadat egyébként EU-s felmérésekből származik.
Pedig tán csak nem kell magyarázni egy kicsit is intelligens, ambiciózus, és a világ történéseire nyitott felnőtt embernek, miért is létszükséglet számára a nyelvismeret. Bármely állásinterjún az egyik legfontosabb szempont, hogy rendelkezünk-e ezzel, sokszor konkrét nyelvre kérdeznek rá. Nem a nyelvvizsga a lényeg, hanem hogy használhatók, eladhatók, „piacképesek“-e ismereteink: tudunk-e tárgyalni, esetleg szakszöveget értelmezni. Aztán, hogy ne menjünk messzire, ott van mindjárt a tétován, elesetten bámuló, idegenbe szakadt magyar honfitársaink arca, akiket már megint átvágtak a csúnya, gonosz külföldiek, akár egy kinti munka esetén, akár nyaraláskor. Könyörgöm, hogy a csudába mehet ki felelősségteljes ember külföldre nuku nyelvtudással, főleg dolgozni?!...
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fiatalok körében lényegesen jobb a helyzet, mint az idősebbeknél. Beléjük az oroszt sulykolták kötelező jelleggel, eredmény: oroszul nem tudnak, mert az ember nem túl motivált képletes puskacsővel a hátában, más nyelven pedig szintén nem, mert másik, preferált nyelv nem volt. Ezzel szemben nekünk már megadatott a lehetőség, hogy angolt, németet, franciát, spanyolt, és még vagy ezer másikat elsajátítsunk, a lehető legegzotikusabbakig. Sőt, kötelező is a valamilyen szintű nyelvtanulás. Az angol általában mindenhol. Persze itt azonnal adódik a kérdés: ki garantálja, hogy nem esünk ugyanabba a csapdába- csak most a világ nagy részén domináló angol nyelvet nem fogjuk magunkévá tenni, merthogy kötelező?... De úgy vélem, a probléma egyelőre nem itt gyökerezik. Egyszerűen, „egészséges magyar metalitással“, szűklátókörűen és ostobán begubóztunk a kis világunkba, és fel sem mérjük, hogy a lehetőségek elszalasztásával talán épp elszúrjuk az életünk és a legnagyobb esélyeink. De hát, ez a nagy magyar valóság.
(zsu)
No comments:
Post a Comment