Ausführliches Lehrbuch der Arithmetik und Algebra für den Selbstunterricht

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon szeretem a könyvesboltokat. Legyen az csak egy aprócska lyuk egy eldugott utcában, vagy a Nyugati melletti könyvpalota, mindegy: ha belépek, nekem végem. Csodálatos érzés végignézni a polcokon várakozó könyvek tömkelegén, melyek mindegyike külön rejtély. Egyikről sem tudod, jó-e vagy rossz mindaddig, amíg végig nem olvasod, míg meg nem fejted a titkát. Istenem, hány és hány könyvet hagytam parlagon heverni, mert úgy véltem, hogy unalmas, felnőtteknek való, művészieskedő, túl komoly, vagy csak csúnya a borítója, aztán egyszer ráfanyalodtam, és akkor bosszút állt: csapdába csalt, magához láncolt, és elvarázsolt. Hát ezért szeretem a könyvesboltokat.
De ha könyvekről van szó, akkor istenigazából az antikváriumok a gyengéim. Igaz, hogy a frissen nyomtatott lapok szaga bódítóbb, mint az egykor talán egy padlás dohos levegőjén tengődő könyveké, de mégis! Ezeknek a könyveknek már életük van, sőt történetük. Mindegyik elmesélhetné a sajátját: hogyan került az a barna paca a harmincadik oldal közepére vagy miért is potyog minden lap közül rózsaszín kristálycukor? És ott, az antikvárium polcain csak időznek, várják, ki viszi haza őket. Egytől egyig csalogatnak, miközben én félek levenni a polcról, mert hát belegondolva, mikor nyomtatták ezeket, már csókolomot köszönhetnék nekik. Tiszteletet parancsolnak, de mégis, olyan szeretnivalóak, egy egy eltépett borító, elfeslett kéreg mutatja, hogy bármily jó anyagból gyúrták is össze őket valaha, mégis esendőek. Mint az emberek.
Egy esős tavaszi napon is elért a végzet. Az Astoria környékén sétáltam egy barátnőmmel, amikor egyszer csak ott voltak: antikváriumok, nem egy, nem kettő, kisebb, nagyobb, gyűjtőknek való vagy csak egyszerű használtkönyv-kereskedés, és hívtak, csalogattak. Bementünk.
Az egyik üzlet hatalmas volt, legalábbis azokhoz képest, amikhez otthon, Esztergomban szoktam. Magas, masszív polcokon sorakoztak a könyvek, itt szépirodalom, ott idegennyelvűek, amott a tudományos... Ezeken mindig végigfutottam, őszintén szólva azért, hátha megtalálom valamelyik tankönyvet, amiket az előadók ajánlottak, de sehol semmi. Aztán egyszer csak ott állt velem szemben. Szerelem volt első látásra.
Ausführliches Lehrbuch der Arithmetik und Algebra für den Selbstunterricht. Ein praktisches Lehrbuch der Arithmetik und Algebra in klarer, leichtfaklicher Darstellung mit Ausrechnung der gegebenen Beispiele, zahlreichen Übungaufgaben und dazu gehörigen Auflösungen. Von Prof. Dr. Georg Ulrich. Ez olvasható a borító elején, mintegy cím gyanánt: Teljes körű önképző tanköny az aritmetikáról és algebráról. Egy praktikus tankönyv, mely világosan bemutatja az adott példák levezetését, számos feladattal és hozzájuk tartozó megoldással. Lehengerlő címlap, be kell vallani, és mindezt olyan betűtípussal, mely egyből a Vizsolyi Bibliát idézi. Beljebb lapozol, és ott a kiadás éve: 1913. Ez volt az a pont, ahol én elvesztem. Nem bírtam nem megvenni a könyvet.
Azóta ő az enyém. Hozzám tartozik. Valaha, egy pecsét tanúsága szerint dr. Perl Ödön ügyvédé volt. Vagy ő, vagy valaki más bele is mélyült a matematika szépségeibe, de a 121. oldal táján, amikor már túljutott az összeadáson, kivonáson, szorzáson, az egész számok valamint a tizedes törtek rendszerén, tudott kamatot számolni, ismerte a Regel-de-tri-t (mint nagy nehezen kihámoztam, ez az egyenes illetve fordított arány, és ennek különböző változatait takarja), az osztást ismertető fejezet előtt megtorpant. Eddig szépen követhetőek a nyomai, hol ceruzával, hol tollal számolt, vagy jegyzetelte a margóra az ismeretlen német szavak jelentését, néhol pedig emberesen teleszórta tintapacákkal az oldalakat. De csak a 120.-ig. Vajon mi történhetett? Egyszerűen megunta, és nem volt már kíváncsi se az osztásra, se a komplex számokra, negyedfokú egyenletekre, a √2 közelítésére...? Vagy közbejött a háború? Egyáltalán mikor és ki lehetett az, aki ilyen lelkesen tanulta magától, magának az algebrát németül? Vagy nem is önmagától? Nem is lelkesen?
Látjátok: ennek a könyvnek is története van. És ki vagyok én ebben a történetben? Nem tudom. Majd ha egyszer tőlem is elvándorol, és egy újabb magas, erős tölgyfapolcon pihen majd a többi patinás és megbecsült öreg kötet mellett, talán elmeséli nekik. És ha egy újabb csodabogár hazaviszi, talán ugyanúgy diszkréten hallgatni fog rólam, ahogy a kedves tintapacás úrról hallgat énelőttem.

 



-julcsi-

3 comments:

  1. New-York-Insurance-187April 1, 2010 at 9:35 PM

    hm. hope to see same more info. Can we speake about it?

    ReplyDelete
  2. отлично сделано, интеретсно читать 98)

    ReplyDelete
  3. отлично написано, у автора прям талант

    ReplyDelete