Öregdiák Interjú- Domján Dániel

Kérlek mutatkozz be röviden! Hogy hívnak, hol nőttél fel, esetleg valami pici személyes plusz információ!
A nevem Domján Dániel, Zalaegerszegen születtem és laktam egészen addig, amíg fel nem kerültem Budapestre az egyetemre. A középiskola alatt egy évig Németországban tanultam ösztöndíjasként.
Mikor és milyen szakon végeztél az egyetemen?
2012-ben diplomáztam mérnök-fizikusként, az ötéves képzés utolsó évfolyamából.
Miért választottad a természettudományos pályát? Mi vagy ki motivált?
A matek és a fizika is jól ment a gimnázium alatt, szóval a Műegyetemet, mint célt elég hamar sikerült kitűzni. Az eredeti tervem az építészmérnöki szak volt, de az első rajzelőkészítő órán kiderült, hogy bár nem vagyok teljesen tehetségtelen, de nem is egy született őstehetség. Annyira viszont nem voltam elhivatott az építész szakma iránt, hogy ennek ellenére keresztülküzdjem magam az egyébként is kemény képzésen, így új szakot kellett keresnem.
Mivel nem tudtam igazán választani a mérnöki képzések között, és a matek- és fizikatanáraim is erősen erre bíztattak, végül a mérnök-fizikus szakot jelöltem meg. Az indok az volt, hogy hagyjam nyitva magam előtt a legtöbb lehetőséget a későbbikben – ez végül be is igazolódott.
Milyen élmény volt az egyetem? Hogy emlékezel vissza az itt töltött időre?
Összességében nagyon pozitívan, de nyilván vannak negatív élmények is – szerencsére ezek kevésbé maradandóak. Eleve vidékről Budapestre kerülni nagy élmény volt számomra, és kollégistaként egyből egy nagyon jó közösségbe kerültem.
Mihez kezdtél az egyetem után?
Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy nekem nem való az akadémiai pálya, a hosszú távú kutatási projektek helyett jobban szerettem olyan munkát, ahol pörgősebb és változatos feladatokat kapok. Még a diplomám megszerzése előtt elkezdtem dolgozni a Semilabnál, ahol egy évet töltöttem, de ezalatt rájöttem, hogy az ipari kutatás-fejlesztés sem az én világom. Addigra már Magyarországra is elért a gazdasági válság hatása, így a médiában is nagyon sok cikk jelent meg a globális pénzügyi rendszer működéséről. Ezek alapján döntöttem el, hogy nekem inkább pénzügyi területen kellene dolgoznom.
A gazdasági válság arra ösztönözte a bankokat és az ezeket felügyelő szervezeteket, hogy sokkal komolyabban elemezzék a tevékenységükkel járó kockázatokat. Az erre szolgáló modellek kifejlesztéséhez viszont kvantitatív, tipikusan matematikus vagy fizikus végzettségre van szükség. Így vettek fel engem is a magyar Raiffeisen Bank hitelkockázati elemző csapatába, szerencsére a közgazdasági diploma hiánya nem volt probléma, a szükségest tudást viszonylag gyorsan el lehetett sajátítani munka közben.  
Most hol élsz, mivel foglalkozol?
Budapesten lakok és a már 2 és fél éve a Morgan Stanleynél dolgozok a Risk Departmenten. A csapatunk felelős az amerikai szabályozói előírásoknak megfelelő hitelkockázati tőkekövetelmény számításáért és jelentéséért. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mi felügyeljük azt a komplex folyamatot, amelynek során az egyes üzleti területekről származó adatokból összeálló adatbázisokból kiszámolják a kockázattal súlyozott eszközértéket, amelynek megfelelő szintje a cég egyik működési feltétele.
Mit tartasz a legnagyobb szakmai eredményednek? Mire vagy igazán büszke?
A csapatomhoz az utóbbi egy évben egyre több és felelősségteljesebb feladat került át az amerikai központból. Így már magasabb pozícióban dolgozó emberekkel kell kapcsolatot tartanom különböző területekről ezért március közepétől két hónapot New Yorkban fogok tölteni, hogy személyesen is megismerjem őket.
Mit tanácsolsz a mostani TTK-s diákoknak?​
Töltsetek el legalább egy félévet külföldön, ez a nyelvtudáson túl rengeteget hozzáad az ember világképéhez is és nagyon jó buli. Nekem ez egyetemistaként kimaradt, és utólag nagyon bánom.

A tanulmányok mellett próbáljatok meg valami plusz dolgot csinálni – TDK, HK, öntevékeny kör, önkénteskedés… Pályakezdőként az első interjúkon ezekkel lehet kitűnni és eladni magad, ugyanis a diploma csak az alapszint, ami megvan az összes jelentkezőnek.

Romsics Erzsébet

Ez a cikk a PikkÁsz 2017 tavaszi számában jelent meg.

No comments:

Post a Comment