PikkÁsz

40 éves a Szegedi Ifjúsági Napok

A hazai fesztiváltörténelem első ifjúsági-zenei fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok idén ünnepli negyvenedik születésnapját. Ez alkalommal - április 15-től - negyven napig olcsóbban lehet megvásárolni az elővételes SZIN bérletet. A nyári fesztiválszezon legnagyobb záróbulija idén augusztus 27-30 között várja látogatóit az Újszegedi Partfürdőn. Vízpart, napsütés, haverok, szabadság és szerelem.

Immár negyven éve, hogy a SZIN hívószavára az ország szinte minden pontjáról indulnak fesztiválozók a Tisza-parti városba, ahol megbízhatóan jó az idő, hideg a sör és jó a hangulat, tehát minden együttáll, hogy az ember egy végső, nagy bulival vezesse le a nyarat. A Tisza közelsége, a fesztiválnak helyt adó, medencékkel tarkított Partfürdő és a város vonzó közelsége a legegyedibb hazai fesztivállá teszik a SZIN-t. Nem beszélve a programokról: a hazai zenekarok legjobb hangulatú koncertjeiket adják a folyóparti fesztiválon. Idén fellép Barabás Lőrinc Eklektric, a 30Y, a Kaukázus, Péterfy Bori és a Love Band, a Quimby, a Kispál, a Tankcsapda és persze sokan mások. A külföldi előadók közül már biztosan a SZIN vendége lesz a Russkaja, a vodkával higított orosz vircsaft. Az orosz - és köztük egy magyar - emigránsokból álló bécsi zenekar a nevében is zseniálisan megfogalmazza ars poeticáját; a "russ" az orosz lélek, a "ska" a tempó, a "ja" pedig az életigenlés megfelelője. Ugyancsak fellép a Russel Small és Jason Phats alapította formáció, az Európa-szerte a legjobb dance-act-ként emlegetett Phat's & Small. Természetesen a nemzetközi fellépők sora még nem teljes: számos izgalmas zenekart ígérnek még a szervezők.

A szervezők most ajándékkal kedveskednek a leendő látogatóknak: a 40. születésnap alkalmából 40 napig olcsóbban lehet megvenni az elővételes hetijegyet. Tehát a 10.500 forintos jegyet, május 25-ig, 9.000 forintért válthatják meg a SZIN látogatók, ezzel 3.500 forintot spórolva a - 12.500 ft-os - teljesárú jegyhez képest.

Jegy- ér bérletárak:

BÉRLET (minden napra érvényes):
Máj. 25-ig akciós: 9000 Ft
Elővételben:10.500 Ft
Helyszínen: 12.500 Ft

NAPIJEGY (aug. 27, 28, 29, 30):
Elővételben: 4000 Ft
Helyszínen:  5000 Ft

Sikeres 2007-es nyitóesemény után jöhet a 2008-as folytatás! Tavaly bebizonyosodott: kiváló fesztiválhelyszín a zánkai Gyermek És Ifjúsági Centrum (vagy ahogy nagyon sokan emlékeznek rá: az úttörőváros), ahol napközben jókat lehetett fürödni, kirándulni, beszélgetni, ismerkedni, este pedig kiváló koncertek, partyk várták a fesztiválozókat.
Az idén sem lesz ez másképp, ám a kínálat tovább bővül: július 23-a és 27-e között azokra is gondolunk, akik az abszolút aktív pihenés, azaz az sport és az extrém sportok elkötelezettjei mind nézőként, mind művelőként. többek közt a 2003-ig sikerrel működött FUNDANGO Water Jump nemzetközi versenye, görkorcsolya- és gördeszkapálya, strandfoci, továbbá az itt helyet kapott nagysikerű Kona Kerékpáros Találkozó várja Zánkán a BalaTone Fesztivál vendégeit.
A zenei kínálat összeállításánál is gondoltunk erre a közösségre, így fellép egyebek közt a Batsteacks, a Wu Tang Clanos RZA, a Zion Train, Dj. Vadim, Killa Kela, illetve itt lesz a Noisia, dj Teebee, , The Real MCKenzies, a Cagedbaby, és a Free Form Five is. És persze a legfontosabb hazaiak, de ezt hadd ne soroljuk fel, úgyis tudjátok, kik a legfontosabbak, illetve a folyamatosan bővülő programmenüből is kiderül, a négy színpadon kik mutatják be a fesztivál 120 produkcióját.
Az se ijedjen meg, akinek nincs kedve a nyaktörő mutatványokhoz, hiszen Zánka és az északi part így is gazdag kulturális, gasztronómiai, természeti és egyéb kínálattal vár mindenkit, nem beszélve az idén is olcsó belépőkről és az ár-érték arányban rendkívül kedvező szálláslehetőségekről a gyermek- és ifjúsági centrum területén.

Zenésítsd meg velünk az idén is a nyári kalandod!

BalaTONE Fesztivál

A világörökség szelleme, nemes borok, kiváló muzsika, remek közösség, környezetvédelem - ezek a legfőbb jellemzői a Hegyalja Fesztiválnak, mely valódi márka lett rövid időn belül a hazai és közép-kelet-európai fesztiválpiacon. Az idén már kilencedszer várja a visszatérő és az új hegyaljásokat a legnagyobb vidéki fesztivál július 9-e és 13-a között, kilenc zenei színpadon több mint kétszáz produkcióval.

A hazai és külföldi fellépők -még nem végleges- névsora 2008-ban is rendkívül impozáns: Juliette & The Licks, 69 Eyes, N.O.H.A, Caliban, illetve a Future Prophecies. Juliette Lewis-t nem kell bemutatni, hiszen olyan filmekben alakított maradandót, mint a Született gyilkosok, Rómeó vérzik, Carla új élete. A 69 Eyes világszerte jól ismert finn rockzenekar, mely az ugyancsak finn Apocalypticával is dolgozott együtt. A metalcore kedvelőinek a német Calibannal, míg az elektronikus tánczene rajongóinak a Future Prophecies-zel kedveskednek a szervezők (az utóbbi egyébként szerepel a Matrix Reload filmzenéi között.).

Természetesen jelen lesznek a legfontosabb hazai fellépők is. Különleges élményt ígér a Tankcsapda: a debreceni trió az idén eddig soha nem látott show-val kápráztatja el a nagyérdeműt.

A nemzetközi és hazai sztárok mellett teret kapnak azok a feltörekvő tehetségek, akiknek sok esetben a nyári fesztiválok jelentik az igazi kiugrási lehetőséget. A korábbi évek megszokott rendjében az idén is online várják a jelentkezéseket a szervezők április 15-éig a www.hegyaljafestival.hu weblapon keresztül.

A Hegyalja Fesztivál fő profilja kezdetektől a környezetvédelem, a környezettudatos életforma népszerűsítése. Így lesz ez 2008-ban is: nem csak a Zöld sátorban és a Civil udvaron folyó beszélgetések, bemutatók, instrallációk utalnak majd erre, hanem a nagyrendezvény teljes területe "zöldbe öltözik" július 9-e és 13-a között.

További Infó, linkek:

Fesztiválról: Hegyalja Fesztivál
Helyszínről: Tokaj, Rakamaz

Küldte: Geri



A láthatatlansági álcát (Science 312, 1780), mely mostanában igencsak megmozgatja a nyilvánosság és a védelmi szervezetek fantáziáját, először 2006 májusában, elméleti megfontolások alapján javasolták. Azév októberében pedig speciális elektromágneses tulajdonságú anyagok segítségével mikrohullámokra kísérletileg meg is valósították. (Science 314, 977)

Svéd tudósok nemrégiben igen alaposan megvizsgálták a láthatatlansági álca mögött rejlő matematikát, és arra a következtetésre jutottak, hogy míg egy ilyen álca, amely "ideális" paraméterekkel rendelkezik -például végtelen permeabilitás és permittivitás- valóban elrejtené a szem elől a kívánt tárgyat, addig a legkisebb eltérés ezektől az ideális paraméterektől igen jelentős fényszórást eredményezne, ami azonnal felfedné a láthatatlanság tárgyát a kíváncsi szemek előtt. (Phys. Rev. Lett. 99 113903)

Kabátban, kalapban érkezik a Dékáni Hivatal ajtajához, órán volt. Miután bent hellyel kínál, és beszélgetni kezdünk, egyetlen kérdés fölött sem siklunk el precíz, ám lényegretörő magyarázata nélkül. Dr. Moson Péter vérbeli oktató. Az, hogy miként profitál ebből dékánként, hogy hogyan kerülnek a vizsgarenddel párhuzamba a kanadai mosógépek, és hogy mi az, amit Napóleon feltétlenül magával cipelt, nemsokára kiderülnek.
A dékán úr jogosítvány-prognózisa és tanácsai szintúgy a következő hasábokban.



- Milyen gyerek volt? Olvasgatós-szemüveges? Vagy inkább szószóló?
- Éppen itt van ez a henger, ezt megmutatom Önöknek. (A vitrines szekrényből vörös, bársonyborítású hengert vesz elő, aminek tartalma egy nagy papiros, amit az asztalra terít.) Én egy nagyon jó tanuló voltam. Ez magyarul azt jelenti, hogy kitűnő tanuló, gyakorlatilag általános iskolától kezdve a doktori disszertációig. Ezért avattak fel „sub auspiciis rei publicae Popularis”-szá az ELTE-n. Ez körülbelül már felel a kérdésére. (Nevet.) A mai eszemmel nézve túlságosan is lelkiismeretes voltam. Az egyik emlékem az első osztályból, hogy levertem a tolltartót, ezért nem kaptam jó pontot, és ez erősen megviselt.
- Inspirálták a szülei?
- Igen. Persze nem úgy, hogyha valami nem jól ment, akkor megbüntettek, megpróbálták kihozni azt belőlem, ami esetleg bennem volt. Amellett hogy tanultam, jártam vívni, focizni, bár be kell vallanom, hogy most már sokkal jobban focizom, mint régen. (Minden nap sportolok valamit, focizom, úszom, vagy kosárlabdázom – jegyzi meg.) Zenélni nem tanultam, lévén, hogy botfülem van.
- Érdeklődött már a matematika iránt gyerekkorában? Úgy tudom, középiskolában jó eredménnyel kömalozott például. Milyenek voltak ezek az évek?
- A Lajos utcai Általános Iskolában (Óbudán) kedvelt a matematika-tanárnőm, úgy gondolta, hogy valamekkora tehetségem is van ehhez a tárgyhoz. Aztán egy véletlen folytán kerültem a Fazekas Gimnáziumba, ami akkoriban még nem volt olyan ismert hely, én a harmadikként induló évfolyamba jártam. Az első évfolyamból megemlíteném Lovász László nevét, róla már talán hallottak, ő egy nagyon elismert matematikus. De emlékszem, hogy amikor a villamossal mentünk haza egy osztálytársammal, többen mondták, hogy „szegények, biztosan nem vették fel őket az Árpádba, ezért kell olyan hosszan villamosozniuk”. De közben az Árpád Gimnázium is nagyon jó hírű lett.
Egy fizikatanárnőm hívta fel a figyelmemet, hogy van egy matematikaosztály a Fazekas Gimnáziumban. Egyébként a Rákóczi Gimnázium idegen nyelvi tagozatára mentem volna, merthogy oroszból is valahanyadik lettem a budapesti versenyen. A Fazekasban meg elég természetes volt már az érdeklődés, az az osztály egyértelműen valamilyen versenyszellemmel megáldott „matematikusokat” csoportosított. És annak az egyik része volt, hogy a tanulás mellett ezeket a KöMal példákat oldottuk meg, meg versenyekre jártunk, ott ez természetes volt.
- Hogyan került a Leningrádi Egyetemre?
- Ez is egy érdekes dolog. Az akkori Szovjetunióban hagyományosan erős volt a matematika akkor is, meg egyébként most is, különösen bizonyos területei, persze akkor még azt nem tudtam, mely területei. Másik oldalról megvolt bennem az igény, a vágy arra, hogy idegen környezetben tanuljak, az orosz nyelvtudásom miatt is. De azt nem tudnám megmondani, hogy én találtam-e ki. Az osztályunkban öten jelentkeztünk egy olyan helyre, ahova négy főt vettek föl. Mind az ötünket fölvették, de nem tudtuk pontosan, hogy hová jelentkezünk.
Végül is Leningrádba jutottunk, kezdetben egy kicsit szomorkodtunk is emiatt, de mostanra már nagy szentpétervári patriótává váltam. Nagyon szép az a város, és kultúrálisan is nagyon vonzó. Ha rajtam múlna, én mindenkinek inkább a szentpétervári utazást javasolnám a moszkvai helyett, ha választani kell.
Egyébként a Központi Statisztikai Hivatal ösztöndíjasaként tanultam ott, nyilván úgy gondolták, ha az embert az állam külföldön taníttatja, találjon valami állást is.
Végül négyen végeztük el ott az egyetemet, egyikünk hazajött, és nem fejezte be ott a tanulmányait. Ő egyébként a későbbi feleségem volt, és nem azért jött haza, mert megbukott volna, akkor éppen összevesztünk. (Aztán később itthon újra megismerkedtünk, két közös gyerekünk van.)
- Maradtak ismeretségek, barátságok ebből az időből?
- Igen, most a nyáron is ott töltöttem több mint egy hetet, volt osztálytársaimmal, tankör társakkal, ráadásul találkoztam egy volt professzorommal is, ő egy világhíres matematikus, Plissnek hívják, most 75 éves.
- Miért kezdett differenciálegyenletekkel foglalkozni?
- Az elég logikus volt, hogy olyan témát válasszunk, ami nálunk nem nagyon volt. Ha már egyszer az ember kimegy tanulni, akkor valami olyan témával szeretne foglalkozni, ami specialitása annak az országnak, annak az egyetemnek.
Akik végeztünk, mind a négyen matematikusok, abból ketten érdemben is matematikusok vagyunk, ketten pedig számítástechnikai szakemberként, az alkalmazási területen helyezkedtek el. A legismertebb közülünk Szűcs András, ő akadémikus lett, az ELTE-n tanít.
Az oktatóink közül még Mihail (Misha) Gromovot említeném, ő 2005-ben kapott Bolyai-díjat. Na, ő minket topológiára tanított.

- Hogyan vette az akadályokat?
- Én egy jó tanuló voltam, tehát én mindent megtanultam, és mindenből megfelelő körülmények között levizsgáztam. Kezdetben egy általános bevezetést, közös képzést kaptunk, aztán jött a specializáció, annak az volt a lényege, hogy voltak közös, és szabadon megválasztott órák. Én leginkább a differenciálegyenletek kvalitatív elméletével foglalkoztam. Ebben a témakörben a differenciálegyenletek megoldása nélkül kívánunk információkat szerezni, pl. stabilitásvizsgálat, bifurkációk, ami ilyen formában akkor még nemlétező fogalom volt.
Egyébként a kar pontos neve matematikamechanika volt. Ami még különleges volt az az, hogy ebben az időben kezdett elterjedni a számítógép. Még először gimnazistaként találkoztunk az Ural2-vel, az olyan kétszobányi volt. Aztán az egyetemen lyukkártyával programoztuk a számítógépeket. Miután öt év alatt elvégeztük az elméleti matematikus-képzést, a tizenegyedik félévben kellett írnunk egy numerikusabb jel-legű disszertációt is, amiben felhasználtunk számítógépet.
- Ön TDK-zott, helyezést is ért el, másodikat. Ez akkoriban is ugyanúgy zajlott?
- Ebben nincsen új a Nap alatt, abban az időben is volt ilyen lehetőség, annyiban volt az én helyzetem könnyebb, hogy én gyakorlatilag a diplomamunkámmal TDK-ztam. A dolgozatom a centrum és a fókusz témával foglalkozott.

- Milyen volt az egyetemi élet ott?
- Hát, az akkori magyar viszonylatokhoz képest nem tudom. A maihoz képest más volt, úgy lehetne mondani, hogy valamivel zordabb. Öten laktunk egy szobában a kollégiumban, ami nem volt igazán kitakarítva, amikor megérkeztünk. Úgy éreztük akkor, hogy bedobtak minket a mélyvízbe, az itt-honi helyzethez képest, mint egyedüli, kicsit el-kényeztetett gyereket. Nem volt melegvíz, hetente egyszer egy gőzfürdőbe jártunk. De végül sokat fejlődött: öt év alatt már az alagsorban kialakítottak zuhanyzókat.
A közösségi életről azt tudom mondani, az most is ilyen lehet, bár én itthon nem laktam sosem kollégiumban. A kollégiumnak van egy különleges hangulata, ott együtt élnek az emberek, vannak mindenféle közös programok. Sok emlékem maradt például koncertekről, volt ott ugyanis egy zongora, amin egyszer egy Liszt-rapszódiát is eljátszottak, nagyon különös hangulata volt. Meg hát – ami gondolom most is így van - , a hétvégén mindenféle szórakoztató programok, bár én ezzel nem nagyon foglalkoztam.
Elkezdtünk ott sportolni, nyelvet tanulni, a képzésen kívül. Tornatermet béreltünk a saját pénzünkből.
- Hogy került a BME-re?
- Amikor visszajöttem Magyarországra, és körülnéztem, állás után, valakinek a véleményét ki kellett kérnem, hol kérdezősködjek. Géher Károly professzor adott tanácsokat: a Műegyetemen Csáki professzort kerestem fel, aki szabályozástechnikával foglalkozott, aztán Farkas Miklóst, akinek a Gépészkari Matematikai Tanszékén a differenciálegyenletek volt a szakterülete, ezen túl beszéltem Recski Andrással, aki most a villamos-mérnöki karon tanít. Végül is a gépészkart választottam.

- Többször járt Kanadában.
- Igen, de az már később volt, a nyolcvanas évek végén.

De oda rendszeresen jártam évekig. Már több konferenciát szerveztem addigra, sok matematikust ismertem, így kerültem kapcsolatba kanadaiakkal is. Ez egy kutatói ösztöndíj volt, egy kanadai állami ösztöndíj. A keleti parton, több helyen is, a Guelphi Egyetemen, a Waterlooi Egyetemen is tartottam előadást.
Hozott az ottani egyetemekről valami módszertani mintát?
Sokat, de még nagy részüket nem sikerült keresztülvinnem. Egy nem idevágó példa: Ott az a bevett szokás, hogy nem túl nagy társasházakban közös mosó- és szárítógép van. Mi is egy lakótelepi házban lakunk, és amikor hazajöttem, javasoltam, ezt a rendszert, mondván, hogy így a fürdőszobák kevésbé zsúfoltak lennének, de nem tetszett az ott lakóknak, pedig még hely is lett volna. Picit így van a kanadai matematikaoktatással is: nagyon sokan hallgatták ugyanazt a tárgyat – ez nem a matematikus- vagy fizikusképzésre vonatkozik-, de csak egy vizsgát tartanak. Így mindenki ugyanazokat a példákat írja, a dolgozatokat nem a saját oktatója javítja ki, így ez egy korrektebb rendszer a hallgatók számára. Az oktatók szemszögéből is az, őket sem köti le olyan sokáig a vizsgáztatás. Aztán ottani bevett szokás, ami már jobban elterjedt nálunk is, hogy az oktató, amellett, hogy tanít, házi feladatokat is ad fel, amit demonstrátorok javítanak ki.
- Hogy került Franciaországba?
- A rendszerváltás után elkezdtem az egyetemen menedzsment-tevékenységet folytatni: részben egyetemi típusút, tehát a gépészkarnak voltam nemzetközi és tudományos dékán helyettese 1994 és 96 között, részben hagyományos értelemben. Ez ugyanis egy nehéz időszaka volt a Műegyetemnek, talán el sem hiszik, de akkoriban nagyon kevesen jelentkeztek ide. Mindenki gazdasági szakokon akart továbbtanulni, vagy jogász akart lenni, és a Műegyetemnek valahogy túl kellett élnie ezt az időszakot. Ezért, többek között, az egyetem alapított egy angol tannyelvű gimnáziumot is, annak voltam én a projekt-menedzsere. Ez abban az időben jelentett valamit az egyetem túlélése szempontjából. Közben kiképződtem távoktatási menedzserré is, és egy ideig én voltam a műegyetemi távoktatás felelőse. Ehhez kapcsolódóan lettem a francia nyelven folyó oktatás vezetője, most már tíz éve. Igazából ez a negyedik nyelvem, először oroszul és olaszul tanultam, még gimnáziumban, majd angolul. Magánszorgalomból tanultam meg franciául. A Műegyetem francia tagozatának lettem akkor a vezetője, ehhez kapcsolódtak aztán a különböző francia programok. Egészen ezektől az egy hetesektől a két éves, két diplomás képzésig, mind kapcsolódtak ehhez a dologhoz.
Meghát Franciaország aztán később egy kulturális élmény volt.
- Sokat utazott: Oroszország, Franciaország, Kanada. Biztosan van bevett módszere arra, hogyan ismerjen meg egy idegen helyet.
- Ebben fejlődik az ember. Egyetemista koromban ez kevésbé tudatosan működött. Mostanra valahogy úgy vagyok ezzel, hogy igyekszem a múltat, a jelent és a jövőt összekapcsolni. Ez azt jelenti, hogy mindig, ha megyek valahová, szeretek valami újat megnézni, de ha olyan helyen járok, ahol valami régebbit és szebbet már láttam, azt szívesen megnézem még egyszer. Ezt például elmondhatom a múzeumokkal kapcsolatban. Például az Hermitageban vagy a Louvre-ban már lassan úgy vagyok, hogy ha nem is minden termet, de bizonyos részeit fejből ismerem.
- Szívesen ismerkedik meg más kultúrák gasztronómiájával? Van esetleg kedvenc bora, kedvenc sajt-ja, vagy valami más különlegesség?
- Nehéz dolog megmondani, mi az, hogy kedvenc. Ehhez egyrészt nyilván valamekkora minőség kell. Hogy ezen belül melyik lesz a kedvenc, az a véletlenen is múlhat, hogy hol volt az embernek olyan élménye, ami különösen emlékezetes. A borok, a burgundi borok közül például a Chablis-t szeretem. Ha fehérbort kéne ajánlani, ez lenne az, bár Burgundia inkább a vörösborairól híres. Elég sokszor voltam Champagne-ban, az ottaniak közül a Moët et Chandon pezsgőt szeretem, valahogy a pezsgőgyártás hagyománya, emlékei miatt, Napóleon is ezt cipelte magával. És hát a vörösbor is! Ha megkérdezné, hogy mi a világ legjobb bora, én azt mondanám, hogy a Bordeaux-i borok.
És egyáltalán nem kell itt ilyen gourmand-dolgokra gondolni, nagyon drága borokat én soha életemben nem ittam. De az íz és az ár viszonyát nézve én azt mondanám, hogy egy üveg Bordeaux-i bor olcsóbb, mint egy üveg magyar bor, de jobb.
Ha minden áron ételt kellene ajánlanom, javasolnám a kagylót, ami egy különlegesség. Van is egy belga „kagylós” ételhálózat, a Léon. Amit még nem szoktam kihagyni, az a kecskesajt (fromage de chèvre).

- Az idei gólyatáborban, amikor köszöntötte a gólyákat, felolvasott pár mondatot egy mérnöketika könyvből. Arról szólt, hogy mi a jó mérnök összetétele. Mit gondol, a mérnök-fizikus hallgatók hogy illenek bele ebbe a mérnök-kategóriába?
- Kicsit messzebbről indulnék el. Amikor én 1974-ben idekerültem, akkor indult a matematikus-mérnök képzés. Ez nagyon sikeres volt, például az itt végzettek közül a vállalkozói szférában sokan nagyon jól szerepelnek. Például a Graphisoft sok munkatársa is innen került ki, vagy a Morgan-Stanley tudományos igazgatója, Haller György. Kovács Kálmán, volt informatikai miniszter is ezen a szakon végzett. Vagy az éppen e héten (november 28., - a szerk.) akadémiai székfoglalóját tartó Stépán Gábor. Aztán a rendszerváltás után divat lett a képzések homogenizálása, hogy először tanulják meg a hallgatók az általános dolgokat, majd aztán mélyedjenek csak el a matematikában. Persze ennek semmi értelme nem volt, pont fordítva érdemes csinálni.
A mérnök-fizikus szakkal kapcsolatban is mindig kérdés, hogy melyik a jelző, és melyik a jelzett. Ennek a képzésnek a legnagyobb előnyét és hasznát abban látom, hogy a hallgatók komoly természettudományos alapokat szereznek. Tehát azt tartom fontosnak, hogy az elején meg kell tanulni a komoly dolgokat, aztán eltekintve azoktól, akikből nagy tudós lesz, a többieknek meg kell tanulni a gazdasági ismereteket is, de ezt sokkal könnyebb ezek után.
- Tehát a mérnökiség és a fizikusság a képzés egészét tekintve van egyensúlyban?
- Hát ezt már nem én mondom, de teljesen egyetértek vele. A mostani nyílt napon, amikor szóba került, hogy hogyan viszonyul a fizikus a mérnökhöz, a válasz olyasmi volt, hogy manapság inkább már fizikust, mint mérnököt keresnek. Tehát aki elméletileg képzettebb.
- Nem gondolja, hogy a karnak komolyabb marketingre lenne szüksége?
- De, ezt mindenképp fontosnak tartom, ráadásul most mondhatjuk, hogy az időpont is kedvező, ugyanis tíz évesek leszünk. Erre készülünk, nem csak az ünneplés szempontjából, hanem hogy valamilyen módon jobban megmutassuk magunkat a külvilágnak. Történnek lépések, kiadványokat készítünk, de ez nagyjából természetesen is adódott. Amit én szépnek gondolok ebben az az, hogy nem csak az oktatók, hanem a hallgatók is tesznek ezért, és ez a két folyamat összetalálkozott. Gondolok itt több hallgatói kezdeményezésre, így jött létre például a gyűrűavató, vagy a kar első saját gólyabálja. Azt lehet mondani, hogy ügyesen kiegészítik egymást az oktatói és a hallgatói törekvések is.
- Mit gondol a hallgatói életről a karon?
- Hát erről nem tudok kiterjedten nyilatkozni. Amit látok, az egyértelműen bíztató. A standard dolgokat szépen megszervezték, a hallgatói képviselőkkel is többször találkoztam. Az az örvendetes, hogy vannak hallgatók, akik ténylegesen felvállalták ezeket a feladatokat. Azzal, hogy foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, magukkal is foglalkoznak, na de persze azzal, hogy hasznot hajtanak maguknak, hasznot hajtanak a többieknek is. Sokkal izgalmasabb egy ilyen közönségi élet: tehát úgy tanulni, hogy az együtt jár valamilyenfajta barátsággal, közelséggel.
Azt nem tudom igazából követni, hogy a későbbiekben mennyire tartanak össze, mert a matematikaoktatás, amiben részt veszek, az elejére koncentrálódik a képzésnek. Később általában nemzetközi programok keretében találkozom a felsőéves hallgatókkal, ott ezt annyira nem lehet leszűrni.
- Ön aktívan oktat. Mit gondol a hallgatók hozzáállásáról?
- Én erről csak jót tudok mondani. Mondhatjuk úgy is, hogy szerencsém van ezzel, hogy Önöket kell oktatnom, ugyanis nem biztos hogy országos, vagy akár nemzetközi szinten el lehet mondani, hogy a hallgatók érdeklődőek. Az a tapasztalatom, hogy Önök érdeklődőek és komolyan veszik az oktatást.
- Nem gondolja, hogy a karunknak nagyobb szerepet kellene vállalni a természettudományos gondolkodásmód népszerűsítésében? Egyáltalán hogy érzi, milyen szerepet vállal?
- Nem csak a népszerűsítés a feladat, hanem egyfajta harc az áltudományokkal szemben. Ennek a BME-n van egy hagyománya. Részben a fizikuskollégák között, pl. Makai Mihály tanár úr, aki most tudományos és nemzetközi dékán helyettes, könyveket is írt ilyen témában. Aztán itt van a Szkeptikus Konferencia.
Tehát én szeretném, és már eddig is voltak lépések ezzel kapcsolatban, de igazából ezt pl. egy országos program részeként lehetne jól csinálni.
Egyébként ez az áltudomány-dolog a kornak egy hibája, legalábbis az én véleményem szerint. A különböző sajtótermékekben nagy publicitást kapnak a mindenféle hülyeségek. Meg más médiában is, reggelente többször hallottam már pl. a Kossuth rádióban ilyesmit, hogy valaki megitta a nemtudommit, és ez mennyire jó hatású, tegyük mi is ezt. Vagy például, hogy a friss fenyőrügy mennyire egészséges, de azért óvatosan együk, mert alapjában véve mérgező.
Vagy itt vannak ezek a zöld mozgalmak, amiknek az alapgondolatával az ember egyetért, hogy figyelni kell a környezeti hatásokra, de időnként ez a hozzá nem értő embereknek a félismereteiből szül olyan félelmeket, amik viszont kárt okoznak. Ez is kár, ha feleslegesen sokat költünk valamire, csak az akadékoskodások miatt.
Nem akarok a példákban elmélyedni, az a helyzet, hogy a jelenkor tele van ilyenekkel. Sok áltudományos véleményt hallani az atomenergiával kapcsolatban is.
- Gondolja, hogy lehet olyan fórumot létrehozni, ami hatékonyan szembe tud szállni az áltudomány „presztízsével”? Mekkora ezeknek a kezdeményezéseknek a hatása?
- Azt nem tudom, hogy mekkora a hatásuk. Ha mint magánembert kérdez, azt tudom mondani, hogy a másik oldalt sokkal gyakrabban lehet látni. Ugye onnan indultunk, hogy a Műegyetem építi a saját hagyományait. De például ezen a területen is nagyon sokat jelenthet, ha a hallgatóságnak vannak elképzelései.
Nem gondolja, hogy a természettudósoknak vagy a természettudomány egyéb képviselőinek szorosabban kéne együttműködni társadalom-tudósokkal vagy marketing-szakemberekkel, vagy gondolja, hogy ez visszásságokhoz vezetne?
Nem gondolom, hogy visszás lenne, egyébként sem idegen, hogy tudományos kérdésekben együtt működjenek ilyen szakemberek. Azt, hogy ebben nekem mit kéne tennem, azt egyelőre nem tudom. Ez a következő lépcső lesz.

- Üzen esetleg valamit a hallgatóknak?
- Már elhangzott, de én szerintem Önök jól választottak azzal, hogy ilyen komoly tudományokat tanulnak. Mások szoktak azzal piszkálni, hogy ehhez általában hozzáteszem: vélhetőleg az Önök jelentős részéből nem lesz sohasem matematikus, sem fizikus. Ennek ellenére, amit itt megtanulnak, az egy olyan alap lesz az egész későbbi életükhöz, ami nagyon hasznos.
A másik, amit mindig el szoktam mondani, és egyébként a saját gyerekeimet is ebben a szellemben neveltem: van három olyan dolog, amit mindenképpen tudnia kell valakinek a mai korban, aki valamit csinálni akar. Az egyik a nyelvtudás, idegen nyelveket kell tudni. A másik a számítógépes alapismeretek, a harmadik pedig a jogosítvány: előbb-utóbb már lehet, hogy repülő-gépre vagy helikopterre, de a lényege ugyanaz.
A nyelvtudással kapcsolatban szoktak minket támadni, hogy mi a külföldnek gyártunk, de ez nem igaz. A legtöbb program olyasmi típusú, hogy két kultúrában jártas embereket képeznek ki.
Igazából akkor versenyképes valaki, ha megmarad a két kultúrában. Ha valaki elvégzi ezt az intézményt, aztán valahol külföldön ragad, akkor ott egy közép-szerű ember lesz. Ha a két kultúrában marad, akkor egy kiemelkedő. Bár nem számoltam ennek utána, de vélhetőleg az életem nem elhanyagolható részét külföldön töltöttem, de ez nem jelentette azt, hogy én innen végleg el is fogok menni.



A K-épületből kifelé jövet kezdtem el gondolkodni azon, mivel köríthetném a válaszokat, milyen konklúziót vonhatnék én magam. Aztán most, hogy az interjú végére értem, igencsak megszorítva érzem magam. Nem baj, gondoltam, meghallgatom még egyszer a beszélgetés hanganyagát. Aztán konstatálnom kellett, hogy á igen, ez tetszett, meg hogy, ez is érdekes, de már mind leírtam őket. Nincs mit hozzátennem, ez így kerek.
Még egy valamit, mely nem kimaradt tanács vagy pontosító magyarázat, hanem egy üzenet: a dékán úr mindenkinek kellemes ünnepeket kíván. Ennyit csak, hiszen a fontos dolgokat épp’ az előbb mondta el.

-micu-

Küldte: Zsu

November vége, rideg koli, körülöttem feltornyozott füzetek és könyvek. Zh, házi, ezer feladat... tanulni kéne, de folyton elkalandozik a figyelmem. Arról ábrándozok, mennyi mindent csinálnék inkább!! “Na de majd szerda délután, a sulinak hamar vége, megnézem azt a kiállítást, vagy egy jó filmet, vagy...” Vég nélkül jönnek az ötletek... persze a tizedére sem lesz időm, de ez nem akadályoz meg a tervezgetésben.
... És Te mivel töltöd a kevéske szabadidőd, nehéz sorsú TTK-s társam? A legújabb mozifilmek, alvás, vagy sörözés...? Hadd ajánljak a figyelmedbe, lapszámról lapszámra, néhány érdekes kikapcsolódási lehetőséget, a lehető legkülönbözőbb tevékenységeket- remélem, találsz majd néhány jó tippet!
Kevés dolog lazít el és dob fel annyira, mint a tánc. Ki a lazább műfajokat, ki a hagyománytisztelő néptáncot, a táncházakat preferálja. Részemről a latinos, forró ritmusok a nyerők, ezen belül is jelenleg: a salsa! Így a sorozat első részében ezt a táncstílust mutatom be röviden Nektek.

“A salsa, az valami büszke, vad és érzéki. Olyan, mint a szerelem túl sok szenvedéllyel...”
(Izzy Sanabria)

Származási helye: Kuba, Karib-térség
A „salsa” szó jelentése: „íz, szósz, fűszer”
A salsa egy általános szó különböző táncritmusokra, amely a spanyol nyelvű Karib-térségből származik. A jelenkori nagyvárosok zenei jelensége, hasonlóan a jazzhez, vagy a rockzenéhez. Zene, amely a kezdetektől fogva táncra teremtetett, amelynek fejlődése során szeretet és gyűlölet, szatíra és történelem, forradalom és tekintély olvadt egybe.

Kialakulásának rövid története
Eredetileg a salsa azt a rendkívül összetett, sok-rétű zenei stílust jelentette, melynek kialakulása a XVI. századra nyúlik vissza. Arra az időszakra, mikor megkezdődött az afrikai feketék (szklávék) behurcolása Latin-Amerikába.
A kemény rabszolgaéletben az egyetlen szórakozást a közös éneklés és tánc jelentette, mellyel meg tudták őrizni múltjukat, felidézhették otthonukat, őseik földjét, és keserű sorsukat táncban tudták kifejezni. Hangszereiket hím- és nőneműnek tekintették, s tisztelték testüket, lelküket. Legjellemzőbb és legfontosabb zeneszerszámuk a dob volt, annak az életszemléletnek képviselője, melyet őseik földjén hagytak. A mindennapi kínok közepette a dobszóból merítettek erőt a túléléshez, a megújuláshoz.
Az idők során a kubai zenébe beépült a spanyol vándorok vásári éneke, melyet a szklávék átvettek és átültettek saját gondolkodás- és kifejezésmódjukra. Nagy szerepet játszott a zene alakulásában az 1791-ben St. Domingue szigetén (mai Haiti területe) kitört rabszolgafelkelés is. A forradalom elől menekülő franciákkal együtt a nyugat-európai zene is beszivárgott az országba, mely aztán belopta magát a kubai népzenébe és kreolosodott. Így keletkezett több új ritmus is, pl. a bolero, a contradanza és a guajira.
Az első világháború idején jutott el a városokba a himnuszként tisztelt, gúnyos, tiszteletlen hang-vételű son, mely a sziget feketék alkotta keleti részéből terjedt, s mely a fejlődés egy új impulzu-sává vált az egész kontinens tánczenéjében.
A 30-as évekre annyira megnőtt népszerűsége, hogy minden kubai dalt befolyása alá vont. Így alakult ki a guajirason.
A ‘20-as években az USA-ból a szigetre látogató fekete zenészek hatására a jazz ritmusvilága is keveredett a kubai zenével, ami többek között a mambo és a cha-cha-cha születését eredményezte.
Amit ma salsaként ismerünk, az a konfliktusokkal teli ‘60-as években született. Ebben az idő-szakban rengeteg kubai és puerto ricói emigráns érkezett New Yorkba, ahol a társadalom kitaszított és kizsákmányolt rétegévé váltak, ám igyekeztek megőrizni hagyományaikat, kultúrájukat. Dalaik a közösség sajátos küzdelmeiről, nyomoráról, problémáiról szóltak. A Beatles-mánia elhatalmasodásával és a popzene fellendülésével a karib zene egy időre háttérbe szorult, ám a ‘60-as évek végére új hangzások és ötletek fejlődtek ki, melyet a latinók és más bevándorlók is átvettek, s ötvözték a kubai és fekete zenével, a rockzenével, valamint a karibi és afrikai folklórral. További újítás volt, hogy olyan hangszereket is felvettek, melyek eltértek a karibi hagyományoktól, így a zene elvesztette eredeti tisztaságát, viszont egy durva, lázadó, lüktető hangzást kapott.
A ma ismert salsa tehát több évszázados zenei és kulturális lerakódás eredménye, melynek rohamosan hódít teret a világban

Salsázz!
…Ez tehát a salsa röviden összefoglalva. De hogy mennyire semmitmondóak önmagukban a történeti adalékok és a száraz tények, azonnal megtapasztalod, ha rászánod magad, és ténylegesen ellátogatsz, akár egyedül, akár a kedveseddel, vagy épp a haverjaiddal/barátnőiddel egy táncórára. Forró, pörgős zene, mosolygós, segítőkész, profi tánctanárok, és egy színes társaság: tíz-húsz-harminc fő, mind kezdők, mint Te, de éppoly lelkesek, és a kezdeti bátortalanság hamar ismerkedéssé „fajul”. Néhány óra, és kialakul az a frenetikus hangulat, hogy már szinte fegyelmezni kell a társaságot, különben végigbohóckodnátok az egészet, hol a saját mozdulataitokon, hol a tanárok beszólásain nevetve.

Az pedig egyenesen leírhatatlan érzés, ahogy az együtt csetlés-botlásból néhány alkalom alatt rendezett mozgás, valódi tánc alakul ki. Mind párban, mind körben, azaz ruedában is folyik a gyakorlás: utóbbi nagyon hasznos, hiszen így lehet megtanulni nem csak a partnerünkhöz igazodva, hanem tetszőleges stílusú partnerrel táncolni, miközben nem mellékesen, még jobban összehaverkodtok a többiekkel. És páros táncban, ahogy a másik szemébe nézel, és egyszerre, harmóniában pörögtök-forogtok, a lányok egyre kecsesebbek, a srácokból pedig lassan előbújik a macsó férfi…azt muszáj kipróbálnod! Ha a párkapcsolatod némi felfrissítésre szorul, erre kiváló módszer lehet a tánc- egészen új dimenziókat ismerhettek meg együtt, ideális közös program. De mint már említettem, haverokkal is jó poén eljárni táncolni, hiszen nincs is jobb, mint jó társaságban, jó zenére táncolni heti pár órát! Nos, meggyőztelek?

Végezetül egy mondat - elvonatkoztatva a salsától, a tánc bármelyik formáját, stílusát választod, a lényeg, hogy testhezálló legyen: a Te stílusod. Amint ezt megtaláltad, indulhat a buli, és a kilókon kívül a mindennapi feszültségtől is megszabadulsz.







További infók és érdekességek:

http://salsa.lap.hu

• 500 g spagettitészta


• 1 doboz (125 g) rukkola


• 2 gerezd fokhagyma


• 2-3 szardellafilé


• fél citrom


• extra szűz olívaolaj


• chilipor (ízlés szerint)


• só

-eszter-

-eszter-

Évi 10millió papírlapnál több a vegyes hulladékba keveredve, a koli csőrendszerén lerakódott olajat lakmározó csótányok, elromlott vécétartályon csobogó ivóvíz. Van ezek között olyan, ami téged is zavar? Nagy intézmény ez az egyetem, jelentős környezetterheléssel és sok okos emberrel, akik ezt pozitív irányba befolyásolhatják. A végén pedig mindenki jól jár, bizonyos változtatások még gazdasági hasznot is hoznak, de ezen túllépve elmondhatjuk, hogy a társadalom maga lesz a nyertes

Volt a BME-n egy nagy múltú Egyetemi Zöld Kör (EZK), amit 2005 őszén alapult újra Antal Miklós vezetésével. A mottóként is olvasható alapgondolatunk, hogy a felsőoktatás-értelmiség-felelősségvállalás-környezetvédelem fogalmak szorosan összetartoznak.

Ennyit gondolatébreszés gyanánt, most nézzük mi is konkrétan az EZK. Nagyjából 15-20 műegyetemista, akik hetente összegyűlnek, és mindenki erejéhez mérten ügyködik a BME-vel kapcsolatos környezetvédelmi célokon. Íme egy kivonat a mostani félévre kitűzött céljainkból:

• Az egyetem papírfelhasználásának átalakítása (zöld közbeszerzés, takarékosság, újrahasznosítás)


• Kollégiumi szelektív gyűjtőrendszerek és használatuk fejlesztése


• Környezetvédelmi akciónapok (környezettudatosság és a taglétszám növelése pl. filmvetítések)


• Együttműködés más egyetemi zöld szervezetekkel (GATE, ELTE, önálló körök a Bercsényi és a Baross kollégiumokban)


• Locsolásra fordított ivóvíz kiváltása más vízforrással


• Fényforrások szelektív gyűjtése


• A műanyag szelektív gyűjtésének elindítása

Van ezeken kívül sok kisebb futó ügy, és több nagy is, amik arra várnak, hogy legyen lelkes EZK tag aki kézbe veszik őket. A célok alakulhatnak, új emberek új ötleteket hoznak, a régiek pedig előbb-utóbb átkerülnek az elért eredmények listájára.

Lássunk hát hármat erről a listáról, ahol az eddigi munka gyümölcsei sorakoznak:

§ Az egyetemen hat ponton kihelyezett nagy kék kukákból tonnaszámra szállítják el a szelektíven gyűjtött papírt. (Tegyük hozzá, ez után nem kell szemétszállítási díjat fizetni.)

§ Az öt belső kollégiumban kiépült a gyűjtőrendszer a műanyagra, papírra, alumíniumra és sütőolajra. (Ez utóbbi az, ami a lefolyóba öntve a vízszennyezés mellett még mindenféle rovarokat is odavonz).

§ Harmadikként mindenképp a honlapot érdemes kiemelni, ott aztán van bőven csemege az eddig felmerült és kimaradt témákkal kapcsolatosan. Az elemgyűjtők helyétől kezdve az EZK tagok fényképes bemutatkozásán át az aktuális eseményekig minden. És még annál is több. WWW.KORNYEZETVEDELM.BME.HU

Tegyük fel, hogy korábban - mintegy Zöld Kör ízelítőként - olvastál egy e-mailt tőlünk valamelyik egyetemi levelezőlistán. Aztán megtudtál még néhány dolgot ebből a cikkből, aminek örömre a fenti honlapot is meglátogattad. Ha foglalkoztatnak a látott/olvasott témák, jöhet a következő lépés: Lépj velünk kapcsolatba az egyetemizoldkor@gmail.com címen, vagy akár személyesen hétfőnként 17:30-kor kezdődő gyűlésünkön, a Martos 201-ben. Természetesen már azzal is a közös célokat szolgálod, ha legközelebb a papírkukában landol a fölöslegessé vált tételsorod.

Ki figyel oda a környezetvédelmi problémákra, ha te nem? A jövő hálás lesz érte!

Portik-Bakai Zsuzsa, Egyetemi Zöld Kör tag

Forrás: http://tinyurl.com/hoemehv

DD

Forrás: http://tinyurl.com/hz9af6w

Idén van szerencsém még egyszer nekifutni a Mechanikának. A tárgy ugyan itt más, de az otthon tanultak mégis jól jönnek: egy merőben más jelölésrendszert nehéz lenne úgy megérteni, hogy nem tudom, mi a magyar megfelelője.
De ma épp nincsenek tenzorok a táblán, sőt, egyenleteket sem boncolgatunk: az anyagfáradást szemléltetik, egy rugón végzett kísérlettel, ahol periodikusan megnyújtották-összenyomták. Az ehhez szükséges erőt mutató szinuszhullámok egyre laposabbak, majd a valahányszázadik ciklus után a rugó eltörik. Magyarázat: az anyagban minden lyuk, üreg, így a nyújtás során képződő repedések is drasztikusan csökkentik az anyag ellenállóképességét. Különböző formák esetén kiszámolható, hogy ez hányadára csökken, adott esetben például huszadára. Miért érdekes ez? Következő fénykép: kettétört olajszállító, kettétört utasszállító repülőgép. A tervezőik mindenre gondoltak, csak az acél rugalmasságára és az anyagfáradásra nem. És a jelenlevő 400 diák egy életre megjegyezte, hogy az anyagfáradással nagyon is számolni kell.
Miért ragadt meg ez ennyire? Mert otthon nem tanultunk ilyet. Volt nálunk is mechanika, sőt! Sokkal nagyobb óraszámban, jóval nagyobb energiát belefektetve. 120 oldalnyi képletet tanultunk meg a szóbeli vizsgára, ahol, ha volt valami fogalmunk mind a négy tételről, akkor már átmentünk. Ha meg tudtunk tanulni olyan levezetéseket, melyben olyan matematikai módszerek szerepelnek, amikről másodéves fejjel lövésünk sincs, akkor ötöst kaptunk. Mert hasznos dolog az, hogy szubsztanciális derivált, de ki tudunk vele számolni - akár most - egy konkrét problémát?
A franciák nem hallottak még Lagrange-függvényről, sem sajátfrekvenciáról. Viszont az írásbeli vizsgán egy három-dimenziós test a mellékelt ábra, azaz már a modell felrajzolásán is gondolkodni kell, majd pedig szélsebesen végigszámolni. De a való életben is három dimenziósak azok a testek. Ők például tudják, hogy mi értelme van vasbetont használni, illetve miért H alakúak az acél tartógerendák. Ez pedig nem speciális gyakorlati ismeret, ez mérnöki pályán általános műveltség.
Lehet, hogy mi is tudjuk, de nem órán hallottuk. Hanem mondjuk érdekelt, hogy miért villanykapcsolótól konnektorig tart a repedés a konyhánkban, és valaki elmagyarázta, hogy a horony az bizony elég necces statikai szempontból.
És most, bő egy évvel a mechanika vizsga után, mi maradt meg a tárgyból? Le tudná bárki vezetni fejből a Hamilton-elvet? Nem, de erre nincs is szükség: annak kellene rögzülnie, hogy milyen ötlet alapján, miből jön ki, de annak nagyon. És az egyenleteket bármikor le lehetne halászni kvantumról, netán wikipédiáról. Visszatérve a “mi maradt meg” kérdésre: a hétfő reggeli zhkra emlékszünk, és így talán még arra is, hogy mi van a feszültségtenzor főátlójában. Mert erre készültünk, ezzel számoltunk, ez “megvan”: készségszinten elsajátítottuk. A többi - nagyjából - holt tudás, ami abban segít, hogy bekerüljön az aláírás az indexbe.
A franciáknak van egy népszerű kifejezésük. “Valeur ajoutée”, azaz hozzáadott érték. Ez az, amitől a jegyzőkönyv nem csak eredmény-felsorolásból és grafikonillesztésből áll, hanem szépen meg van formázva, és olyan konklúziókat vonunk le a kísérletből, amit komolyan is gondolunk. Ez az, amit egy termék csomagolása, egy márka imidzse sugall, és ez az, amiért érdemes lenne bejárni előadásra.
Van ilyen? Hozzáad az oktató valamit ahhoz, amit tizenkét éve leírt a jegyzetben? Én bejártam lineáris algebrára, jegyzeteltem, majd a vizsga előtt ez a jegyzet ott pihent a fiók mélyén. Miért? Mert ugyanaz volt a könyvben. Elírások nélkül, példákkal, olvasmányosabban. Az előadáson szóról szóra a könyvet követtük, a példákban is ugyanazok a számok szerepeltek, mint a (teszem azt) 62. oldal közepén. Ez nem az oktató hibája: ilyen óraszámban, ilyen anyagmennyiség mellett ennyi fért bele az előadásba. Az egyetemen kevés tárgy van, amit “élőben” meg lehet érteni, miközben még jegyzetel is az ember. Otthon fogjuk elsajátítani a tárgyat, zh vagy vizsga előtt.
Akkor miért érdemes bejárni? Kísérleti fizika 2-3 tárgyakból egyetlen előadáson nem voltam bent, ennek ellenére tudásom értékelése “jeles”. Nem könnyű néha öt nap alatt behozni egy félévet, de a lényeg az, hogy lehetséges: a tantárgy követelményeinek való maximális megfeleléshez teljesen elég a könyv.
És ez baj. Az öt év nem hosszú idő, és nem szabadna pazarolni. Mert az előadás formájában a jegyzet felírása a táblára, az pazarlás. Helyette lehetne mást csinálni a reggeli, álmos órákon. Kísérleteket (volt, de nem elég). Példákat (gyakorlatiakat). Hogyan működik ez a gép. És ha Bernoulli-egyenletről van szó, akkor kiejteni a varázsszót, hogy porlasztó, mert ez nem csak a műszaki menedzserekre tartozik. Szemléltetés. Ez lenne az előadás érdekesebb, és hasznosabb formája, ez lenne a valeur ajoutée. A diákságot nem a “Mi a ló... van már magukkal?!” kiszólással kell felrázni, sem a szaporodó YouTube videókkal, ahol az egész világ csodálhatja, hogy mi folyik a BME-n oktatás címén.
Mert sokan, miután kezükben a mérnök-fizikus diploma, más területen helyezkednek el. Érvényesülni fognak, mert aki egy harmadik félévet túlélt, az bizony tud dolgozni, elboldogul a műszerekkel, és jól ért a számítógéphez. Meg komolyan veszi a dolgokat. De épp a sokat hangoztatott természettudományos szemléletre való nevelésen, a tudomány átfogó képének átadásában lehetne még itt-ott javítani. Például a fent említett gyakorlati esetekre helyezve a hangsúlyt. Szemléltetni kellene, hogy mi mire jó. Motiválni a diákot, hogy nem a vizsgára tanul, hanem itt és itt előjöhet ez és ez az egyenlet. Ne feledjük, nekünk még - utoljára - ott lesz a diplománkon a mérnök előtag.

szaki

http://szak1.freeblog.hu

Mit is jelent ez? Már két és fél éve itt tanulunk? Még csak két és fél éve tanulunk itt? A szokásos válasz: elérkeztünk az egyetemi tanulmányaink feléhez. De vehetjük úgy, hogy ez is egy bál, amin az ember jól érezheti magát, táncolhat, bulizhat, vagy egyszerűen csak beszélgethet más évfolyamtársaival és kedvenc tanáraival hangulatos vacsora és műsor mellett.
A 2005-ös évfolyam felezőbálját, ami egyben az utolsó hagyományos felezőbál, 2008. február 21-én tartották a Mentaterasz vendéglőben. Csütörtök este már mindenki izgatottan várta, hogy vajon mi fog történi ezen a nagyszerű eseményen. Miután mindenki megérkezett és köszöntötte egymást, Domján Dániel HK elnök mondott pár szép szót, majd felkérte Dr. Moson Péter dékán urat, hogy üdvözölje az évfolyamot. A dékán úr a tőle megszokott vicces, ám egyben komoly hangvételű beszéde után, mindenki nagy örömmel fogott hozzá a vacsorának. A menüt nem részletezem, de nagy tetszést aratott. Közben, aki akart, beszélgethetett Dr. Bóta Attila és Dr. Petz Dénes tanár urakkal, akik szintén hivatalosak voltak a bálra. Az est csúcspontja Mirk Misi évfolyamtársam bűvész produkciója volt. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak neki, mert szenzációs kis műsort adott elő. A nosztalgia sem maradhatott el: fényképvetítés a gólyatáborról. Mindenki megmosolyogta, hogy nézett ki akkor és miket művelt. A következő lépés a várva várt felezős poharak átvétele volt, amit mindenki büszkén tett el. Ekkor már az idő későre járt, és sajnos a csapat fele hazatért, de a bátrabbak még lementek bulizni, ami többé-kevésbé jó volt. Körülbelül ennyit lehet mesélni, bár a hangulatot nem lehet átadni. Én nagyon jól éreztem magam, találkoztam minden emberrel, akivel együtt kezdtem, és remény szerint be is fejezem az egyetemet. Kötelességemnek érzem megköszönni a szervezőknek a lelkiismeretes munkát, ami nélkül ez az esemény nem sikerülhetett volna. A végén szeretnék élni azzal az idézettel, amivel Dr. Moson Péter tanár úr is a beszédében: „minden probléma megoldható, ha egy kicsit meredten nézzük.”

vaker

http://fotokor.wigner.bme.hu

Veletek is biztos megtörtént már, hogy kérdezték tőletek: és tanulsz még? Hova jársz? És jött a válasz, hogy „matematikus leszek” vagy „fizikus leszek”, és a válasz hallatán az ártatlan kérdező két lépéssel hátrébb állt.

Persze, lehet azt csinálni, hogy mi akkor most TTK-sok vagyunk, és akkor ez az identitásunk, ezekkel az emberekkel beszélünk, ők értik meg kicsiny lelkivilágunkat, de akkor is, van benne valami bosszantó, ahogyan elszigetelődünk. Ők azt mondják: távol áll tőlük a matek, már gimiben sem vágták, biztos tök durva agyam van, hogy meg tudom érteni egyetemi szinten is. És hiába magyarázom nekik, hogy így még könnyebb is, mert nagyobb a rálátásunk, a matematikai gondolatmenetek önmagukat ismétlik. Ha pedig öt másodpercnél tovább gondolkodom egy egyszerű kivonáson, akkor rögtön jön a tréfa, hogy „matematikus vagy, nem?”

Valójában azt érzem, hogy a matematika izgalmas és szórakoztató dolog, megtanít arra, hogy hogyan kéne az életre tekinteni és beszélőviszonyban sincsen a nevéhez tapadt ezerféle sztereotípiával. És hogy jó lenne, ha majd felnőttként valami módon megoszthatnám ezt a felismerésemet mindenkivel, megtisztítva a „matematika” szót mindenféle hozzátapadt tudományoskodástól. Ettől persze a külvilág - egyelőre - csak még furcsábban néz rám.

De ott van pozitív példának a zene. Ez a másik nagy szenvedélyem, ami már elindult ezen az úton: hiszen a zene mindenkié. Pedig lehet, hogy néhány évtizede a most komolyzene néven ismert valami ugyanúgy kevesek kiváltsága volt, mint most a matematika.

Éppen a zene volt az egyik motiválója annak, hogy ezt a társadalom nagy részén kívülállást egy második körből is megtapasztalhattam, amikor bekerültem az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem liturgika szakára. Azért, hogy kántor lehessek, zsidó közösségek liturgiájában énekelhessek. Persze, nem kívánom letagadni, nem a zene volt az egyetlen ösztönző, csak kényelmesebb ezt mondani. Gyerekkorom óta mindig volt valamilyen felületes kapcsolatom őseim vallásával és hagyományával, és úgy éreztem, hogy most mindezt el kell mélyítenem.
Korábban nem is gondoltam volna, hogy a második szakkal kapcsolatban ennyire hasonló érzések és gondolatok csapódnak le bennem, mint az elsővel kapcsolatban (és valljátok be, ti sem gondoltátok volna): a zsidóság is komplett gondolkodásmódot jelent, szintén mutat egy lehetséges utat, hogy hogyan kell az életre tekinteni, és szintén egy olyan fogalom, amit érdemes lenne megtisztítani a szóhoz tapadt más típusú többletjelentéstől (finoman szólva) - szóról szóra úgy, ahogy néhány sorral feljebb a matematikáról írtam.

Jól járna a világ, ha megkaphatná fogyasztható, hétköznapi formában mindkétféle gondolkodásmódot. Mondják például, hogy a különböző jogi rendszerek teljesen összekuszáltak, tele vannak kiskapukkal. Elkélne nekik egy matematikus, aki rendet rak, és modern, axiomatikus alapokra helyezné. De jól járna a hétköznapi ember is, ha matematikai pontossággal tudná definiálni saját aktuális feladatát is, mert sokkal gyorsabban célhoz érne, felismerhetné, hogy mire van szüksége a továbblépéshez. De már csak azért is jól járna egy emberközelibb matematika-arccal, mert kellemesebben telne el az a 12 iskolai év az életében, amikor a matekóráktól retteg.

Valahogy így van ez a zsidósággal. Nem azt mondom, hogy be kéne téríteni embereket, ahogyan azt sem mondom, hogy mindenki hallgassa végig azt az 5 év matematikát az egyetemen - hanem hogy a gyakorlatias és hétköznapi életben hasznosítható dolgokhoz férhessenek hozzá. A szokásos és mindkét területen jellemző fenntartásaik nélkül. Kedvenc példám erre a Szombat, a pihenőnap, amikor megemlékezünk arról, hogy Isten 6 nap alatt teremtette a Földet és a hetedik napon megpihent. Ezért ezen a napon a zsidóság tilt mindenféle munkát, nem lehet például számítógépezni vagy internetezni, zenét hallgatni vagy leckét írni. De tévézni és utazni sem. Hogy mi a jó ebben? Az, hogy fantasztikus módon egybeesik a racionalitással. Azt szokták mondani, rohanó világban élünk, ahol meg kell állnunk néha egy-egy pillanatra, lassítanunk és elgondolkodnunk. A Szombat erre egy ősidők óta kipróbált és jól bevált, gyakorlatias módszer. Nem csak annyit mond, hogy egyszer-egyszer lazítsunk, hanem konkrétan megmondja, hogy minden héten, ezzel egy ritmust biztosít a mindennapoknak. Ezenfelül a Szombat nem puszta tilalom, valamit tesz is  a keletkezett űr helyébe: ilyenkor ünnepi vacsora van, ahol együtt a család, beszélgetnek. Napközben olvasni lehet, elmélkedni, kirándulni, de vigyázni kell, hogy még a gondolatainknak is Szombatjuk legyen, azaz nem szabad a hétköznapi teendőinkre sokat gondolni. Ez is egybeesik a racionalitással és a modern gondolkodással, hiszen azt is mondják, hogy ha időnként pihentetjük a napi munkával kapcsolatos gondolatainkat, akkor annál hatékonyabban fog működni, amikor szükségünk lesz rájuk.

Kétféle szakom tapasztalatait már el is kezdtem hasznosítani saját életemben, oda-vissza. Matekórákon például mindig nehézséget jelentett a jegyzetelés: a tanár ír a táblára, közben még magyaráz is, én meg egyszerre jegyzeteljek, úgy, hogy vizsgaidőszakra használható jegyzetet kapjak, és ott a helyszínen is képben legyek arról, hogy miről van szó. Volt viszont a zsidó történelemben egy ember, akinek hasonló feladatot kellett megoldania. Ő volt Mózes, aki a Szináj-hegyén leírta a Tórát, Mózes öt könyvét, mely a zsidóság alapja, de például a kereszténységnek is része az Ószövetségen keresztül. A Tóra pont olyan, mint a táblai jegyzet: ott van rajta a lényeg, amin keresztül meg lehet érteni és magunkban kielemezni az anyagot. De amíg a tanár ír a táblára, beszél, kommentál is - és a hagyomány szerint annak idején ugyanezt tette Isten is, amikor Mózesnek lediktálta a Tóra szövegét. Ebből lett a Szóbeli Tan, azaz Talmud, mely a Tóra-kommentárokat tartalmazza.

Mióta erre az összefüggésre rájöttem, a gyorsabb tanárok óráin egyáltalán nem jegyzetelem a „Tórát”, vagyis a táblai anyagot, hiszen azt majd félév végén úgyis le fogom fénymásolni valakiről. Csak a „Talmudot” írom le, amit a tanár magyarázatképpen az anyaghoz szóban hozzáfűz, és remélem, hogy ez segíteni fogja vizsgaidőszakban a gyorsabb megértésemet.

Mondhatjátok: szép, de ugyanakkor természetes dolog, hogy tetszik mindaz, amit tanulok, és nincs ebben semmi különleges. Azt is mondhatjátok: jól is néznénk ki, ha minden magamfajta, szakterületéért rajongó ember megpróbálná ráerőltetni a világra a hóbortjait.
És ebben biztosan van is igazság, hiszen nap mint nap láthatjuk, ahogyan a világ szétaprózódik. Lassan mindenkinek van saját „szubkultúrája”, meg „mikro-környezete”, amit megért, a többi meg csak egy szükséges rossz, kötelező és unalmas alapműveltség. Ezt a folyamatot némi melankóliával szemlélve éppen ezért találok sokszor vigasztalást az olyan dolgokban, amelyekről azt látom, hogy teljességre törekednek és szempontjukból a világ egésze értelmezhető. Ezért tartom a szokásosnál is fontosabb dolognak a matematikát és a zsidóságot.

ádám

Depeche Mode, Norah Jones, Tori Amos, Coldplay, Apocalyptica, Szilárd, Air, U2, Frank Sinatra.
Magyarnak lenni jó dolog. Különösen az, amikor megtudja az ember, hogy már megint olyasmit csináltunk, mint még sehol senki soha eddig. Ráadásul államilag: mind a tévé, mind a rádió adása elérhető visszamenőleg ingyenesen, internetről a NAVÁn, illetve a Magyar Rádió Hangtárán keresztül. Igaz, előbbit csak az ún. NAVA-pontokról érhetjük el, de jó hír: a BME könyvtára is egy ilyen pont.
Klaxons, Regina Spektor, Crowded House, Mitsoura, 30Y, Bëlga, Kaukázus, Kosheen, Mantra Porno, Tom Jones, Zuboly, Deep Blue Something.
De most beszéljünk a Magyar Rádióról, ugyanis itt is épp elég kellemes meglepetés vár ránk. A tavalyi átszervezések nyomán ugyanis csupa új zene került a Petőfibe és most egész nap azt sugározzák. Olyanokat, amiket eddig a közönség internetes fájlmegosztókon vagy kisebb rádiócsatornákon keresztül ismerhetett meg.
R.E.M., Beat Dis, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Copycon, Heaven Street Seven, Manu Chao, Anima Sound System, Tankcsapda, Moby, Morcheeba, Orson.
A nagy változásnak persze nem mindenki örült. Néhány műsor megszűnt, ezek rajongói (és készítői) felháborodott véleményekkel árasztották el a szerkesztőséget. Az ORTT egy röpke pillanatra még azt is elhatározta, hogy megállapítja: a zene sugárzása nem nevezhető „közszolgálat”-nak - ez a hullám azonban azonban szerencsésen elült az elsöprő közönségreakciónak köszönhetően. Ugyanis a Petőfi hallgatottsága az átalakulás óta szignifikánsan emelkedett.
Parov Stelar, Ash, Balkan Fanatik, Péterfy Bori, Barabás Lőrinc Eklektric, Irie Maffia, Mark Ronson, Che Sudaka, Amy Winehouse, Neneh Cherry, Youssou N’Dour.
Ami nem is csoda, hiszen valóban jobbnál jobb zenék váltják egymást az új Petőfin. Egy új zenei csatorna önmagában persze még nem lett volna elég indok arra, hogy tollat ragadjak, ugyanis magam szeretem megválogatni amit hallgatok, saját ízlésem és hangulatom szerint. A rádió arra jó, hogy megismerjem az új zenéket, de nem lehet emiatt egész nap rádiót hallgatni. Mi akkor a megoldás?
Hiperkarma, Quimby, Vad Fruttik, The Moog, Nyers, Belmondo, Membran, Zagar, Yonderboi, Baba Yaga, Kispál és a Borz, Fatboy Slim, Hard-Fi, Radiohead, Colorstar, Korai Öröm. Hogy mi a közös a fenti előadókban?
Az, hogy mindegyikük legnépszerűbb számait meghallgathatjátok ingyenesen a Hangtáron kereszül, ezen az oldalon:
radio.admc.hu
Ugyanis a Petőfi Rádió honlapján az éppen játszott szám adatait kiírják. Ezeket szondázza és rendszerezi saját készítésű adatbázisom, melyből napról napra hallgathatom meg a legújabb zenéket. Tegyétek ezt Ti is!

ádám

http://radio.admc.hu/ 

Härtlein Károllyal, a Műegyetem tanszéki-mérnökével a hazai oktatásról, az áltudományokról és ezzel összefüggően a közelgő Szkeptikus Konferenciáról 2008. január 31-én beszélgetett Molnár Kristóf. Az interjú után egy nemrégiben megjelent újságcikk és két link is szerepel azoknak, akik további információkra kíváncsiak a témával kapcsolatban. (Az interjú a Szketikus Konferencia előtt készült - a szerk.)

Kezdjük a tanulmányaiddal, milyen iskolákba jártál, azoknak mely tagozatát végezted el, illetve milyen tanáraid voltak?
Meghatározó tanáraim voltak, ezt mindenképpen elmondhatom. Kis létszámú osztályokba jártam a mai gyerekek szemszögéből néz-ve, a legnagyobb osztálylétszám 24 volt. Ez azért fontos, mert sokkal több ideje jutott a tanárnak egy gyerekre, sokkal emberközelibb volt, nálunk nem volt jellemző az írásbeli számonkérés, sokkal inkább a felelés, a feleltetés, mely egy sokkal alaposabb számonkérési mód. Elhatározásommal szemben, miszerint szerettem volna vegyész lenni, édesapám szava döntött, így lettem gépész. A József Attila Gépipari Technikumban folytattam tanulmányaimat, amely után a Bánki Donát Főiskola gyártástechnológia szakán szereztem első diplomám. Később itt elvégeztem egy tanári kiegészítőt, majd az ELTE fizika szakos tanári kurzusát végeztem el ’90-ben. Középiskolában olyan fizikatanárom volt, aki nagyban felelős azért, hogy fizikatanár lettem – őt Nagy Sándornének hívják (Edit néni), ő volt az, aki úgy megszerettette velem a fizikát, hogy észre sem vettem, de már imádtam.
Akkoriban egy technikum milyen szintű alapokat adott egy egyetemhez, főiskolához?
Abból az osztályból, ahol mi 21-en érettségiztünk 14 diplomás van – nem ennyit vettek föl, ennyi embernek van legalább egy diplomája. A másik dolog, hogy ugyan a gimnáziumokhoz kicsit kisebb volt a természettudományos alapképzésünk, de például gépészetből az ottani háromból az első két évben nem kellett sokat tanulni. Tehát a géprajz, a gépelemek, a mechanika mind olyanok voltak, hogy szinte tanulás nélkül mentem át rajtuk.
A saját időszakodhoz képest mennyi változást érzel a tanárokban, illetve a diákokban? Ki mennyiben befolyásolta a másik módszereit, viselkedését?
Pályám kezdetén egy szakközépiskolában autószerelést és gépészeti tárgyakat tanítottam, akkor nagyon sokban véltem felfedezni az attitűdjeimben a korábbi tanáraimat, és ez tart mind a mai napig. Tanáraim olyan mintát állítottak elém, mellyel nagyon magasra tették a mércét. Hogy illusztráljam ezt, az akkori tantestület a Technikum ’77-es megszűnése óta minden évben egyszer összeül. Többek közt itt is el lehet lesni azt, hogy mit jelent egy tantestület munkája. Ezt úgy kell elgondolni, hogy ha valaki az osztályunkban elkövetett valamilyen tanár elleni atrocitást – itt gondolhat az ember egy nyegle hozzáállásra, egy szemtelenségre –, az biztos lehetett, hogy utána az összes tanár rászállt. Semmi többet nem csináltak, mint amit az iskola működési szabályzata megengedett (például kihívta felelni), és ebből előbb-utóbb megtanulta az ember, hogy a pedagógusokkal szemben milyen viselkedést kéne mutatni. Ezt ma sokan elfogadhatatlannak gondolják, ezt elmondva érzem, hogy sokaknak fogja a jóérzését borzolni, de én azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos dolog volt. Ezek voltak azok, amelyekkel megtanulhatott az ember viselkedni, míg ma az emberi értékek lerakásának nem igazán színtere az iskola.
Elsősorban a társadalom kényszerítette rá a tanárokra ezeknek a normáknak a felbomlását, vagy a tanárok ön-ként adták föl őket?
A tanárok nem adtak fel semmit, ez látszik abból is, hogy milyen tiltakozások vannak és voltak is ez ügyben. Amikor elszabadult itt a változások szele, akkor sok olyan jött elő, ami eddig elképzelhetetlen lett volna. Például 1989-ben, amikor középiskolában tanítottam, mint szaktanár, nekem nem volt jogom intőt írni. Ahhoz, hogy egy olyan gyereknek, aki odavágta nekem, hogy „mi a szarnak tanuljak én fizikát?” figyelmeztetést adjak - mintegy visszacsatolást képezve a szülő felé -, már nem volt jogom az iskola nevében írni. A szolgálati út szerint el kellett mennem az osztályfőnökhöz, és ha az egyetértett, akkor ő megírta az intőt. A pedagógusnak olyannak kéne lennie, mint egy orvosnak: ha odamegy hozzá az ember, akkor nem kételkedhet benne, hogy rosszat akar, esetleg pikkel a gyerekre. Ha a szülő a gyerekét odaadja az oktatási intézmények, akkor a pedagógusokban feltétel nélkül hinni kell, hogy ők jót akarnak – ez az attitűd teljesen kiveszett a társadalomból.
A pedagógusok színvonalát ugyan-olyannak találod, mint korábban, vagy ez a bizalom részben azért is szűnt meg, mert a képzésük leromlott?
Ez egy öngerjesztő folyamat. Ott kezdődött valahol, hogy bevezették a képesítés nélküli tanár intézményét, mely egy eróziót indított el. Az igazgatók lehetőséget kaptak, hogy olyan átlagembereket (mint nevük is mutatja teljesen képzettség nélkülieket) vegyenek fel, akiket aztán napközis tanárokként helyeztek el. A gyerekek azonban pont ezekkel a tanárokkal töltötték el a legtöbb időt, és a legtöbb típusú kérdéssel fordulhattak feléjük. Itt kezdődött el, és szép lassan az a pedagógus-megítélés, mely például a Légy jó mindhaláligban is megtalálható, az teljességgel eltűnt. A tanárok közül nagyon sok elment a pályáról, többek közt azért, mert a fizetés kevés volt. Ehhez még jött az, hogy elindult a jogoknak olyan csorbítása, melyek lehetetlenné tették a gyerekek megregulázását (ez alatt persze nem a nádpálcát, a pofonokat vagy a körmösosztogatást értem), emiatt az iskola nem tudja semmilyen módon rászorítani a tanulni nem akaró gyereket arra, hogy mégis tanuljon. Nincs rá egyszerűen hathatós eszköz.
Mondhatjuk, hogy a liberális gyerek-nevelés kudarcot vallott?
Számomra mindenképpen, én így élem meg. Azért is elfogadhatatlan ez, mert 18 éves koráig ilyen liberális szellemben neveljük a gyereket, hozzászoktatjuk egy rossz értelemben vett „ha akarom, megcsinálom, ha nem akarom, akkor nem” hozzáálláshoz, majd rászabadítjuk arra a társadalomra, melyben a munkapiac nem fogadja el ezt a liberális viselkedést. Van-e olyan munkahely ma Magyarországon, ahol ezt elfogadják? Úgy gondolom, hogy nincs ilyen – illetve egyet tudok mondani, ez a Parlament, ott el lehet és el is fogadják ezeket a dolgokat.
Miután ezek a diákok hallgatókká válnak, mennyire van meg az egyetemen a törekvés és a lehetőség arra, hogy visszavezessék őket a fegyelmezettségbe? Ha van, akkor, milyen sikerrel járhatnak az egyetemi oktatók?
Nehéz ügy. Nekem az is nagy fájdalmam, hogy a hallgatókat decemberben megkérdezzük arról, hogy egy adott oktatónak mi a szakmai színvonala. Ez szakmailag megkérdőjelezhető, félre értelmezett, magyarázott liberálisnak látszó gondolat. Úgy gondolom, hogy egy egyetemen oktató ember oktatási munkájáról elsősorban nem a hallgatókat kéne megkérdezni, hanem egy szakemberekből álló testületet. Ez az én magánvéleményem, szerintem a pedagógia ne legyen olyan, mint a futball, hogy bárki beleszólhat. Meg vagyok róla győződve, ha egy hallgatót megkérdezünk az egyetemről, akkor a kérdések csak arra vonatkozzanak, hogy milyen az infrastruktúra, elég tiszták-e a wc-k, világosak-e a tantermek, elég-e a fűtés. Persze lehet az oktatókról véleménye, de ahogyan ezt most csináljuk az nem tartható. Az egyetemen folyó szakmai munkáról szakembereknek kellene véleményt formálniuk, akik „fölkent” pedagógusok, azaz pedagógiai végzettséggel rendelkező, műszaki emberek.
Térjünk vissza a hobbijaidra! Diák-éveid alatt sportoltál-e, ha igen mit, illetve a fizika mellett mivel töltöd el a szabadidődet?
Sportpályafutásom 1967-ben indult, először kosárlabdáztam, majd nagyon rövid ideig atletizáltam. 1973-tól pedig kenuztam. Az eredményeimről annyit, hogy voltam az „Év Ifjúsági Kenusa”, olimpiai válogatott kerettag, és hétszer voltam magyar bajnok. Voltam Ifjúsági Barátsági Versenyen bronzérmes is, azt mondhatom el magamról, hogy magyar kajak-kenu világában a második vonalhoz tartoztam.
Manapság a sportolásból maradt még valami?
Igazából a sporthoz nagyon sok idő kell, így ez mára szinte a nullára zsugorodott. Az aktív sportolás után még egy darabig amatőr szinten futottam, ekkor már csak a mozgás volt fontos. Három egymás utáni évben „lefutottam” az Ibusz Marathont. Egy új, merőben más hobbim lett: a tanítás. A sportból „átmentettem” a kitartást, alaposságot, azt most próbálom a fizika tanítására átvinni, mely elég sok időmet fölemészti. A tanítástól el nem választható a szkeptikus küzdelem is, erről elég sokan ismerhetnek.
Két hét múlva esedékes a Szkeptikus Konferencia – elsősorban az elsőéves hallgatóknak mondjál néhány szót arról, hogy miről lesz szó idén, miért érdemes eljönni ide.
A Szkeptikus Konferenciát elsősorban az egyetemi hallgatóknak találtuk ki, de bárkit szívesen látunk. Úgy gondolom, hogy a hallgatók közül elég sokan lesznek menedzserek, akik sajnos mérnöki tudományokat viszonylag keveset tanulnak. Ezért a döntéseik alapjai eléggé ingatagok lehetnek, ha pusztán a számukra előírt követelményeket teljesítik (ez persze szinte sosem száz százalék). Egy vállalatvezető például, ha felül egy áltudósnak, akkor egy egész céget dönthet romba, tehát a tudományos gondolkodást és módszereket tanítjuk meg elsősorban. Ha eljön valaki, akkor főleg tudományos előadásokat hallgathat, másodsorban pedig elrettentő példákat láthat. Idén alapítottunk egy új díjat is, az Óriás Szamárfül Érdemrendet Három Csillaggal, melyet csak tudományos végzettséggel rendelkező ember kaphat meg.
Az áltudomány képviselői mennyi-re szoktak megjelenni ezen a rendezvényen?
Voltak már forró pillanataink, volt példa rá, hogy a bíráló és a bírált nagyjából karnyújtásnyira volt egymástól. Tavaly név szerint meghívtunk mindenkit, akit elmarasztaltunk – voltak, akik eljöttek, sőt, arra is volt már példa, hogy valakit sikerült meggyőznünk.
Itt elsősorban a fizikával foglalkoztok. Emellett mennyire van rálá-tásotok a társadalom-, illetve a rokon természettudományok területén működő áltudósokra?
Mindenképpen van rálátásunk, eddig inkább csak önmegtartóztatás volt, hogy csak a fizikával foglalkoztunk, hiszen végül is ebben vagyunk kompetensek. Idén a délelőttön egy olyan témát fogunk felvállalni, mely az intelligens designnal (ID) foglalkozik. Ez egy új irányzat, mely nagyon veszélyes (hogy mitől, ahhoz el kell jönni, egy egész délelőttöt fogunk ezzel foglalkozni), komoly tudósokat hívtunk meg a legkülönbözőbb területekről, hogy fejtsék ki a véleményüket a témában.
Ez trendnek is tekinthető, hogy egyre szélesebb körből merítitek a témákat?
A darwinizmusnak századik évfordulóját ünnepeljük jövőre, ezért az ID egy elég gyakran megjelenő nézet, mely ellen időben fel kell lépni, ugyanis ezen áltudományok képviselői azt (is) szeretnék elérni, hogy a tudománytalanságot a közoktatásban fogadják el egyenrangú elméletnek az evolúcióelmélettel. Az USA-ban odáig jutottak ezek a tanok, hogy van, ahol kötelező tanítani, de most mutatkozik egy olyan irányzat, mely ezt tudománytalan nézetnek fogadja el, és már mintegy hatvan akadémia írta alá. Az ID igazából hitbeli kérdésnek tekinthető, és az nagyon veszélyes, ha valaki a hitet és a tudományt összekeveri, és az ellen mindenképpen fel kell szólalni, ha a hitkérdéseket tudományos módon igyekeznek bizonyítani.
Milyen egyéb rendezvényeket tudnál ajánlani azoknak, akik érdeklődnek a fizika iránt?
Szerencsére az F29-es tanterem az utóbbi 5-6 évben mindig helyt adott valamilyen fizikával kapcsola-tos eseménynek, például együtt ünnepeltük meg a CERN ötvenedik születésnapját, a Kutatók Éjszakáját már harmadik alkalommal rendezzük meg, ha minden jól megy. A tavaly ősszel megvalósított kísérlet, amikor pillepalackokkal felemeltünk egy tankot az is a fizikáról szólt elsősorban, és legjobb tudomásom szerint idén ősszel is esedékes egy efféle esemény.
A hallgatók részéről mekkora aktivitást észlelsz ezekkel a rendezvényekkel kapcsolatban?
Mindig van egy olyan „izzószemű” réteg, aki eljön, és nagyon élvezi őket, azt tudom mondani, hogy mindig van annyi érdeklődő, akik miatt már érdemes megtartani ezeket a konferenciákat. Büszkén mondom, hogy volt többször is olyan Szkeptikus Konferencia, hogy már nem volt ülőhely az F29-ben. Határozottan mondhatom, hogy a tudományra van igény, nekünk az egy elég nagy dilemma, hogy hogyan jutunk el a hallgatókhoz.
A sajtó és a tudomány viszonyáról szeretném, ha szólnál még néhány szót. Milyen problémákkal kell szembesülnünk ebben a tekintetben?
A sajtóban az egyik legnagyobb baj, hogy hozzá nem értők kapják meg a műsorkészítés jogát. Egy olyan műsornál, mely minden nap jelentkezik és sok területről „csipked” (egyik nap például a gyógyászatról, másik nap az eletkroszmogról, stb. beszélnek), a legnagyobb probléma az, hogy a készítők nem tudják, hogy kit kellene megkérdezniük. Habár létezik olyan fórum (a Tudományos Újságírók Klubja), melynek ebben kéne eligazodást adnia, de a szerkesztők nem hajlandók arra, hogy megkérdezzék egymást arról, hogy szabadna-e egy adott személyt megkérdezni erről vagy arról a témáról. Itt van a legnagyobb baj, hogy a műsorkészítők legtöbb esetben humán végzettségű emberek, és a tudomány működésének alapjaival sincsenek tisztában. Mondok konkrétumot is, az egyik médiumban megjelent az egyik nyilatkozóról, hogy akadémikus, egyetemi tanár és csillagász – jóllehet sem akadémikus, sem egyetemi tanár, sem csillagász nem volt. Előfordul, hogy le sem ellenőrzik, hogy a nyilatkozó valóban az-e, akinek mondja magát. Tudatos médiabutításról nem beszélnék, inkább a jóhiszemű tudatlanság, esetleg a lustaság és a hanyagság okoz inkább problémát. Ezek miatt kerülhetnek tudományos műsorokba olyan események, melyeknek nem szabadna. Például a Magyar Televízió egyik főműsoridős tudományos műsorában elemezték egy Einstein tanait cáfoló könyvet, ehhez pedig két olyan személyt hívtak meg „vitatkozni”, akik ugyanazon álláspontot képviselték, méghozzá az említett könyvet dicsérték.
Látsz különbséget a kereskedelmi és a közmédia között?
Igen, látok, például a Magyar Rádióban elindult egy olyan folyamat, melynek révén az Eötvös Társulat (ennek magam is tagja vagyok, innen tudok róla) segítséget nyújt a Rádiónak a hírek szerkesztésében, ha elbizonytalanodnának tudományos kérdésekben. Az Eötvös Társulat egy civil szerveződés, és mi ezt a szolgáltatást ingyen kínáltuk föl a Rádiónak, ahol szívesen fogadtak minket, és úgy tűnik, hogy egy együttműködési szerződés kerül majd aláírásra, mely azt jelenti, hogy van igény a hiteles tájékoztatásra.
Tehát a műsorkészítőktől nem azt várjuk el, hogy képzettséget szerezzenek, hanem, hogy megfelelő helyen kérdezzenek?
Így van, például a Magyar Tudományos Akadémiának is van egy kommunikációs igazgatósága, ahol azzal foglalkoznak, hogyan kell a tudományt a médiában kellően kommunikálni. Ez már önmagában is egy tudományos kérdés egyébként, melynek szabályai vannak, ezektől pedig nem szabad eltérni. Szoktam példaként mondani, hogy ha egy komolyzenei műsorban azt mondanám, hogy voltam tegnap az Operában és láttam a Hattyúk Tavát, ami nagyon jó volt, csak kevés volt benne az iszap, akkor arra mindenki kapásból mondaná, hogy ez mekkora marhaság. De ha valaki két áltudóst próbál meg vitaformátumban bemutatni, akkor az az átlagember számára nem veri ki a biztosítékot, pedig ki kellene. Ennek egyik oka az, hogy a természettudományos oktatás nagyon háttérbe szorult a közoktatásban. Aktuális, hogy tovább szeretnék csökkenteni a fizikaórák számát a középiskolákban.
Milyen összefüggést látsz a szocializmus és a természettudományos oktatás hangsúlyossága között?
Látom, felkészültél a riportra! Egy nemrég megjelent cikkben állította egy neves oktatáspolitikus, hogy a természettudományos oktatást az a diktatúrák szokták előtérbe helyezni, és a rengeteg fizikaóra is ennek volt egy következménye nálunk. Ez nagyon nagy fokú tájékozatlanság, ugyanis ez nem a diktatúra vagy demokrácia kérdése, hanem annak, hogy olyan embereket szeretnénk-e nevelni, akik felelősen tudnak dönteni az őket érintő kérdésekben. Egyre többen aggódnak amiatt, hogy mi lesz a Földünkkel, és a felmerülő kérdések mindegyikének megválaszolásához természettudományos ismeretekre van szükség. Legyen atomerőmű, vagy ne legyen? Ezt semmi mással nem lehet korrekt módon eldönteni, mint a tények egymás mellé állításával és az érzelmek és a politika kizárásával, azaz tudományos alapon. Ehhez pedig a fizika, kémia, biológia, földtudományokra van szükség – ez nem ideológia kérdése.
Végszóként Bor Zsoltot szeretném idézni: „A fizikai, kémiai és biológiai alapműveltség nélkül felnövekvő generáció önmagára veszélyes módon fog élni a jövő évezred technológiai környezetében. Megítélésem szerint ez az egyik legsúlyosabb környezetvédelmi kockázat, amely a társadalmunkat a XXI. században fenyegeti.”

 

További anyagok az érintett témákkal kapcsolatban:

 

Szkeptikus Konferencia honlapja

 

Teret nyertek az evolúció-elmélet pártolói

 

Értelmes Tervezettség Mozgalom