CMC= computer-mediated communication, számítógépek közvetítette kommunikáció
A technológia négy forradalmával szorosan
összefügg az emberi kommunikáció fejlődése, kialakulása; napjainkban pedig javában
zajlik az ötödik forradalom, a számítógépes hálózatok által közvetített kommunikáció.
Első korszaknak a beszéd megjelenését tekintik
(ami egyben az emberré válás forradalma is), azonban egyre több helyen kezdik a
mimetikus kultúra születésével a kommunikáció fejlődését. Röviden a mimetikus
kultúra a tudósok által a beszéd tényleges őseként van definiálva, kicsit
hosszabban pedig a gesztusok, arckifejezések, testtartás, sőt a zajok és hangok
utánzását foglalja magába. A beszéd után következett az írás kialakulása,
csúcspontjaként a fonetikus írás, majd a könyvnyomtatás forradalma indult el. Ezeket
követte egy nagyobb szakadék után az elektromos hírközlő eszközök (mint a
távíró, a telefon, a rádió, a televízió) megjelenése, amely a mai napig tart, és
szorosan kapcsolódik az elektronikus számítógépes információ-feldolgozás
forradalmához.
Ahogy elnézzük ezeket a korszakokat, észrevehetjük,
hogy a kommunikáció többféleképpen definiálható, meghatározásainak száma
meghaladja a százat. Általános megközelítésben az emberek közötti viszonyok,
kölcsönhatások szerveződésének eszköze, melynek során gondolatok, információk
állandó cseréje zajlik. A latin eredetű szó, a communicatio magyarosított alakja, jelentése közzététel, teljesítés,
megadás. A kommunikációs tevékenység lényege a tájékoztatás, az információcsere
és a visszacsatolás. Az információ az anyagi világ szervezőjeként fogható fel, a
kommunikáció társadalmat alkotó, szervező és összetartó, a társadalmi
tevékenységek vezérlő mechanizmusa.
A kommunikációnak millió funkciója van,
szakemberek négy fő részt határoznak meg. Az információs funkció során a
résztvevők között tájékoztatás történik, az érzelmi funkció alkalmával a közlő
személyiség belső feszültségei oldódnak fel az érzelmek kifejezésével, míg a
motiváció során a fogadót akarjuk rávenni valamire, az ellenőrzés segítségével
pedig beszélgetőtársunk indítékait tárjuk fel. Ezeken kívül a kommunikációt még
szocializációra, tájékoztatásra, vitára, eszmecserére, oktatási és kulturális
fejlődésre, szórakoztatásra vagy integrálódásra használjuk.
Cikkemet elsősorban az élő kommunikáció
hiánya vezérelte, hiszen napjainkban egyre több időt töltünk a szobánkban a
számítógépek előtt ülve, vagy a telefonjainkat nyomkodva. Ami nem is lenne baj,
hiszen szórakozunk, tájékozódunk a világhálón, azonban az emberi kapcsolataink
kezdenek átmenni virtuális barátságokba, és így nehezen valósulhat meg a
szocializáció vagy integrálódás. Annak okára próbáltam valahogy rájönni, hogy
miért kezdtünk el egyre jobban a CMC-közvetítette kommunikációra hagyatkozni,
és mit lehet ez ellen tenni, ha még lehet. Ebben nagy segítségemre volt Halas
Csilla klinikai szakpszichológus, akivel telefonon sikerült erről a témáról
beszélgetnem.
A kommunikáció egyidős az emberiséggel,
annak fejlődése már az ősemberre is hatással volt, nagy jelentőséggel bírt az
akkori közösségek életében, finomított a már meglévő emberi információközlésen,
és ennek köszönthetően több ismeret is áramlani tudott őseink körében. Ezek
mellett az agyat, annak kapcsolódási mintázatát is formálta. A kommunikáció
végig fejlesztette az embert, a hírközlési eszközök megjelenése pedig növelte
az információközlés igényét. A távolabbi kapcsolatok előtérbe kerültek,
közelebb került az ember és a világ is. A telefonok megjelenésével egyfajta
mankó született, hiszen amikor a fiatalok elmentek (és a mai gyerekek is
eljárnak) szórakozni, ezen keresztül segítséget tudnak hívni, a szülők „nyomon
követhetik” csemetéiket; és nem utolsó sorban egyre többet tudtunk meg a
másikról. A számítógép, majd a különböző közösségi oldalak megjelenésével más
jellegűvé vált a kapcsolattartás, megszűnt az egyenesség, a személyes
kommunikáció, hiszen a hírfolyamokon látjuk a másikkal megtörtént eseményeket. Más
értékek lettek a mérvadóak: az ismerősök, like-ok száma, a posztokra érkező
reakciók gyorsasága számít, ki milyen hatást vált ki a barátokból.
„A társadalmi rétegek különbsége kezdett
eltűnni, és ezzel el is érkeztünk a kommunikáció anyagi részéhez. Régen a
fiatalok zsíroskenyeret ettek, parkokban találkoztak, vagy átmentek a másikhoz.
Manapság már sok szülő nem szívesen enged be mást a házába a társadalmi
hovatartozás miatt, így a fiatalok gyorséttermekbe, kávézókba járnak. Ami
fejenként ezer forint, és azt anyagilag nem lehet gyakran bírni. Ezzel szemben
a számítógépek által adott kommunikáció ingyen és bérmentve van. – mondta Halas
Csilla. – „A másik oldalon pedig ott van az elidegenedés, a felelősségvállalás
kitolása. Ez a féle kommunikáció nem személyes, nem lehet látni, a másik hogyan
éli meg a közléseket, durvábban, nyersebben, bátrabban fogalmazunk, olyanokat
mondunk vagy posztolunk ki a falunkra, amit élőben nem tennénk. A személyes
kapcsolódás sem lehetséges, hiszen egyszerre több emberrel beszélünk, a
válaszainkban csak felszínes módon tudunk jelen lenni, így a beszélgetések nem
elég mélyek, nem lesznek intimek.”
Éppen ezért lesz majd a párkeresés egyre
nehezebb, és még jobban ki fog tolódni. Bár a szexualitás korán kezdődik, de az
érzelmek csak később, 18-23 éves kor felé kezdenek megjelenni, a főiskola,
egyetem vége felé, a mély elköteleződés pedig a harmadik x után. „Az iskola
befejezése után már nehéz lesz a társkeresés; azokból a csoportokból, ahonnan a
fiatal választhatott volna, már kicsúszott. A társadalmi rétegek eltűnése miatt
a virtuális térben fogják keresni a partnert, például randivonalakon, ahol nem
biztos, hogy találnak olyat, akikkel lehet kezdeni valamit. Így egyre több lesz
a visszautasítás, a bizonytalanság, csalódás, bizalmatlanság, ami az
elmagányosodás felé vezet.” – tette hozzá Halas Csilla.
És hogy ez ellen mit lehet tenni? Olyan
helyeket kell teremteni, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat, és nem minden
csak a bulizásról, ivásról, zenehallgatásról szól. Az ötvenes-hatvanas években az
emberek klubhelyeken gyűltek össze, ahol beszélgethettek, ismerkedhettek
egymással.
A kommunikáció ezen problémája nagy
társadalmi jelenség, ami a médiát is mozgatja. A különböző stratégiai játékok
térhódítása, ahol bár kapcsolódunk a másikhoz, mégiscsak a fantáziánk
szüleménye, vagy a Young Adult-könyvek fantasy vonala is ezt tükrözi, ahogy a
filmiparban is megjelennek olyan témájú alkotások, amik ezzel foglalkoznak.
2008-ban mutatták be a Wall-e című animációs filmet, ahol az emberiség egy
másik bolygón él, mindenki a saját kis buborékában fekszik, és nem csinál
semmit naphosszat, a robotok elvégzik a teendőket. Vagy a Bruce Willis
főszereplésével készült Hasonmás (2009), ahol az emberek helyett saját
tökéletes robot-hasonmásaik végzik a mindennapi teendőket. De gondolhatunk az
elmúlt évek egyik legsikeresebb tinisorozatára, a Pletykafészekre is, aminek
évekig a jelmondata „Akkor számítasz, ha írnak rólad” volt, ahol a fiatalok
életét egy blog követte nyomon, és aminek ők akarva- akaratlanul beleestek a
csapdájába, hiszen arra fókuszáltak, ami ott megjelent, és nem a valóságra.
Persze érthető, miért menekülnek az
emberek a virtuális térbe: izgalmasabb, interaktív, folyamatosan történik
valami, és minden percben úgy érezhetjük, van velünk valaki, akit ismerünk, de mégsem
kell komolyan vennünk. Én magamon is ezt vettem észre, hogy inkább maradok
otthon vagy a kollégiumban, és beszélek online mindenkivel, mintsem el kellene mennem
valahova, találkoznom valakivel. Nem azért, mert egyszerűen nincsen kedvem, hanem
mert így bizony sokkal könnyebb beszélgetni, és nem kell felvállalnom magam a
komolyabb témáknál, nem személyesen kell azt mondanom valakinek például, hogy
„én ezt nem akarom”.
Szabados Dóri
