Cheerleading

A Baltimore Ravens csapata [Forrás]


Te mit gondolsz a cheerleadingről?

Sajnos az emberek nagy többségének csak falatnyi ruhák, rövid szoknyák és szexuális töltetű tánc vagy vonaglás jut eszébe. Nem gyakori, hogy amikor az általam gyakorolt sportokra terelődik a téma, a fiúk arcán huncut mosoly, a lányok szemében pedig irigységgel átszőtt megvetés jelenik meg. Pár éve történt, hogy egy versenyen, ahol főként egyetemi csapatok indultak, az egyik csapattársammal készített interjú során a riporter megkérdezte: „Szerinted a pomponlányok buták?” Ugyan a helyzet valamelyest változott azóta, mégis, a sztereotípiák nagyon erősek, és sokan nem tudják, mit jelent valójában az itthon egyre fejlődő cheerleading, illetve ennek összetettségével és nehézségével sincsenek tisztában. Pedig komoly időbefektetéssel, munkával és lemondással jár, csakúgy, mint bármelyik sportág gyakorlása.

MEFOB 2016 győztes ELTE Cheer Dance Team
A cheerleading az USA-ból, még pontosabban Minnesotából származik. Története szorosan összefügg az amerikai focival: az első szurkolócsapat is a játékosok buzdítására szerveződött az 1880-as években. Amit azonban többen nem tudnak, hogy közel harminc éven át csak férfi tagokat számlált egy-egy szurkológárda, majd az első hölgy becsatlakozása után sem vált népszerűvé a buzdítás a nők körében. Ekkortájt kezdtek a lelkesítő rímek skandálása mellett az akrobatikus elemek és ugrások is megjelenni, továbbá az Oregoni Egyetem cheerleaderei először kezdtek el táblákat is használni.

A lányok számára a szurkolás kapuit a második világháború nyitotta meg, mikor a férfiaknak a fronton kellett helytállniuk. Innentől kezdve a sportág rohamosan fejlődött, népszerűsége egyre inkább nőtt, és mintegy státuszszimbólummá vált az egyetemek között. A hatvanas évekre majdhogynem minden egyesült államokbeli egyetem saját cheerleader csapattal büszkélkedhetett. 1974-ben megalapították a Universal Cheerleading Association-t, s 1987-től az elemek és technikák professzionális szinten való oktatása is szervezetten működik, garantálva ezzel a gyakorlatok biztonságos kivitelezését. Ennek a fontosságát nem kell magyaráznom, elég, ha csak a képekre pillantunk. Ugye, senki szerint sem lenne szerencsés leesni egy piramis tetejéről?
ELTE Coed Premier Team piramisa Szlovéniában

A szurkolás megítélését talán az első, 50-es években szerveződő egyesületek rontották el és vitték el szexuális irányba: főként csinos lányokat részesítettek előnyben, hiszen célközönségnek a férfiakat választották. Például a dallasi lányok nagy népszerűségnek örvendtek kihívó ruhájuk és különleges táncuk miatt. S bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által 2013-ban hivatalosan is sportnak nyilvánított cheerleading sokat fejlődött, de a tradíciókkal együtt a sokat mutató ruha és az úgynevezett „cheermosoly” megmaradt.
Az elmúlt napokban hihetetlenül büszke lehettem: idén, 2016-ban, a World Cheerleading Championship színpadán először képviseltette magát Magyarország, két csapattársam személyében, Freestyle Pom Double kategóriában. Hogy értsük is, hogy ez a név mit takar, vegyük sorra, milyen nemben indulhatnak a csapatok:

·         Team Cheer Freestyle Pom és Team Cheer Freestyle Pom Doubles,
·         Team Cheer Hip Hop és Team Cheer Hip Hop Doubles,
·         Coed Premier és Coed Elite,
·         All Girl Premier és All Girl Elite.

Az első kettő tánc, a harmadik és a negyedik pedig akrobatika. A hip-hopot nem kell bemutatni, ez a műfaj meglehetősen széles körben ismert hazánkban.

A freestyle pom koreográfiák főként a balett és gimnasztika elemeiből építkeznek. Szinte mindegyik gyakorlatban helyet kapnak a különböző forgások (pl. ala seconde, dupla, tripla), ugrások (spárga ugrás, turning disk, gyűrű, csuka), és látványos, hajlékonyságot igénylő pózok (skorpió, spárga, íj és nyíl). A gyakorlatokat pomponokkal és feszes mozdulatokkal végzik, figyelve a csukló állására: nem mindegy ugyanis, hogy állnak a kézben a pomok. Mind a két stílusból indítanak körülbelül tizenkét fős csapatokat és duetteket is.

A 2016-os világbajnokság 15. helyezettjei
Az utolsó két kategória az amerikai „Hajrá csajok” típusú filmekből már jól ismert emelések és akrobatikák bemutatása. Az All Girl – nevéből is adódóan – csupán lányokból álló, míg a coed az úgymond koedukált, férfi tagokat is számláló csapatok jelzője. A Premierben induló, nagy létszámú formációk tartják fent az igazi szurkoló hagyományt: skandálással, szócsövekkel, táblákkal kezdik a bemutatót, és látványos, akrobatikus elemekkel folytatják azt. Ilyenkor épülnek a piramisok, egyszerre szárnyalnak az úgynevezett flyerek, és a férfiak is (szó szerint) a tenyerükön hordozzák a nőket. Egy-egy dobáshoz, emeléshez maximum öt fős groupra van szükség. Az Elite kategória egy-egy ilyen csapat által bemutatott gyakorlatsorozatot foglal magában.

Én személy szerint elmondhatatlanul büszke voltam, mikor a monitor előtt ülve, az élő közvetítést nézve a magyar zászló lobogását véltem felfedezni a kezekben. Látva a különböző országok produkcióit s a magyar páros teljesen a mezőnybe illő előadását, egyre inkább elfogott az érzés, hogy bár még rengeteget kell fejlődnöm, de érdemes, és van hová! Az Európa-bajnokság karnyújtásnyira van, s egy nagyszerű csapattal törekszünk egyre és egyre feljebb: határ a csillagos ég.

Torma Lídia

No comments:

Post a Comment