PikkÁsz

Tartozni valahová, valakikhez, kötődni élő és élettelenhez… Mindenki erre vágyik; hogy fontos legyen másoknak, hogy elismerjék, hogy szeressék. Egy közösség részévé válni. Azt hiszem, hogy eddigi, cirka féléves ttk-s pályafutásom során elmondhatom, hogy a gólyák egy remek kis közösséget alkotnak, és beilleszkedtek a felsőbbévesek közé. Habár már nem vagyunk száznegyvenen, még így is túl sok a név, év végére talán tudni fogom mindenki nevét..☺
Valami titokzatos okból kifolyólag mindig elkések mindenhonnan (talán genetikailag van kódolva???), de amikor hétfő reggel beloholok az analízis előadásra, ahol megjegyzem, nem nagy a népsűrűség, szóval akkor hátrafordulnak, és köszönnek, és kérdezik, hogy milyen volt a hétvégém.☺ Barátosném persze meg sem lepődik késésemen, már előre foglalt helyem van. Aztán kezdődik a beszélgetés, ki mit írt kinek, miért találkoztak, komolyan mondta, vagy csak viccelt? és egyébként is, meg amúgy is…Néha felrémlik valami a folytonos függvényekről is, de ezen gyorsan túltesszük magunkat.
Napközben nem szoktam késni (csak néha), de azért nem én vagyok az első egyik teremben sem, és már hárman integetnek, hogy üljek melléjük.☺ Ezek a dolgok nagyon jólesnek, habár egy szkeptikus szerint az ilyennek felesleges örülni, mert a háromból legalább két embert megbántok…
Na de a legjobbak a közös programok! Amikor a hideg, őszi estén maroknyi matekos nekivágott a Gellért-hegynek. De nem ám a kiépített úton, hegynek fel az ösvényen!:) Mikor kifulladva felértük, a lélegzetünk is elállt Budapest fényeitől… És mikor már kellőképp átfagytunk és bevettük a játszóteret is, legalább a fele BKV-járat felhasználásával haza is jutottunk. Na persze csak egy sál és egy pulcsi nem került vissza a gazdájához!Sebaj...☺ (Részemről már visszaadtam a meleg, piros kölcsönsálat…)
Hát igen… Egyik egyetemista életéből sem maradhat ki a különböző vendéglátóipari egységek meglátogatása… Még az enyémből se.☺ Pedig a sört nem szeretem (tudom megbotránkoztató, egy páran már említették), mert keserű. A töményet nem bírom, a nemtomminek már a szaga is rossz. Szóval tipikus kocsmatöltelék:D Ja, és pókerezni se tudok… De azért lelkesen osztogatom a tanácsom, hogy emeljünk vagy eldobjuk (végül úgyis all-in lesz belőle, és persze bukunk egy-két mázlista miatt), és kérdezgetem a mellettem ülőt, akit azzal áldott meg az ég, hogy vele vagyok egy „csapatban” . Telnek múlnak a percek, félórák, aztán a lakótársam hív, hogy hol is vagyok, merthogy tizenegy óra, és ötre ígértem magam… hoppá!☺ Aztán már csak gyrosozni állunk meg, és egy-két kerülő után már otthon is vagyok.☺ Cigifüstösen (pfuj), fáradtan, de boldogan egy újabb eseménydús nap után!:D
Persze nemcsak móka és kacagás (lásd. Hupikék Törpikék) a nebulók élete. Van sok-sok beadandó házi feladat, és persze a számonkérés sem maradhat el. Tényleg, miért nem??? Hát igen, ilyen utópisztikus gondolatok is csak nekem jutnak eszembe. Szóval ha bármikor elakadsz, bátran kérdezhetsz, mert mindenki segít neked. Ez egy ilyen hely, segítünk egymásnak.☺ Múltkor, a karácsonyi koncert után is az egyik felsőbbéves bőszen magyarázta a függvény szélsőértékét a nagyterem fekete-fehér kockás kövezetén mérnök-fizikus szobatársa legnagyobb megdöbbenésére. De a matekosok analízis pótzárthelyije különlegesen fontos eseménynek számított, hiszen írtunk egy páran☺, így e cselekvés megbocsátható, és köszönet érte!
A karon működnek különböző körök, amik összefogják a diákokat. Mert jó együtt énekelni (a kórus tagjaként mondhatom bátran), fotózni, táncolni, ping-pongozni, környezetvédeni. Mert a kulcsszó az együtt.☺
És mi szimbolizálja az összetartást, az együvé tartozást a legjobban? Persze, hogy a matemókusos (BME logóval vagy anélkül) pólók és a fizikusos felsők millió mintával, színben és méretben, nem kínai minőségben! Azt hiszem, ezeket mindenki büszkén hordja, hisz ő a BME-n TTK-s!☺

-Juci-