- A tanár urat mindig is érdekelte a kémia? Más szóval: mikor kristá-lyosodott ki a kémia iránti vonzalma?
- Tíz éves koromban.
- És mi az, ami megragadta benne?
- Égtek az anyagok, változtak. Olvastam könyveket a középkorról, (lőpor, stb.) érdekelt a történelem, és annak kapcsán minden, ami anyag, például hogy készítettek vasat – akkor gyerekkoromban vasat akartam olvasztani – meg ilyenek. Azt nem mondhatnám, hogy kifejezetten »A kémia«, de úgy a természet az általában érdekelt. Édesapám erdész volt, emiatt aztán közel volt a természet, és mindaz, ami ehhez kötődik: az állatok, a növények, kémia, fizika, biológia.
- Az egyetemet hogy bírta a tanár úr?
- Vegyesen. Nem voltam kifejezetten jó tanuló, reáltárgyakból igen, de úgy általában nem. Nekem csalódás volt az egyetem, mert tagozatos gimnáziumba jártam, és az relatíve jó gimnázium volt, aztán idecsöppentem, ebbe a nagy gyárba, ahol az ember elveszett volt. Nem éreztem túl jól magamat. Sok más minden elvonta a figyelmemet. Nem koncentráltam kifejezetten a tanulásra, amit – utólag belátom – megtehettem volna.
- A tanár úr is itt járt egyetemre?
- Igen, itt a Műegyetemen a Vegyészmérnöki Karra, akkor még kétfokozatú volt a képzés, az elsőt nappalin, a másodikat estin végeztem, közben katona voltam.
- Milyen volt akkoriban az egyetemi élet, a közösség? Mennyiben látja másnak, ami akkor volt, mint ami most?
- Szerintem más volt, jobban össze-tartottunk, egységesebb volt a diákélet. Különbség akkor is volt a diákok között, mert voltak a jó tanulók, meg a kevésbé jó tanulók, de valahogy egységesebb volt a kép, nagyobb volt az összetartás. Most az élet változott, és a pénz nagyon beleszól. Azt veszem észre, hogy vannak jobb módúak, akik megtehetik ezt meg azt, és vannak a kevésbé jó módúak… Szóval nagy különbségek vannak a mostani diákok között.
- Vannak még az egyetemről barátai, tartja még velük a kapcsolatot?
- Az osztálytársaimra gondolsz, vagy az egyetemre?
- Hát, akikkel diákként együtt élt.Igazán barátként kevés embert említenék, jó ismerős van néhány, de akivel baráti viszonyban vagyok, azt nem kifejezetten az egyetemről ismerem, a baráti köröm nem ebben az időszakban alakult ki. A gimnáziumra visszanyúlik, talán lehet, hogy valamiféle pályatévesztés is volt benne, mert énnekem a vegyészmérnöki diploma az alapvégzettségem, de másoddiplomásként jártam szakfizikus képzésre. Az az ELTE-n volt, tehát ott inkább fizikusokkal voltam. Az olyan oktatás volt, ami sokkal jobban érdekelt, meg akkor már tényleg céltudatosan tanultam azt, és jobban is haladtam benne.
- Olvastam, hogy van a tanár úrnak fizikusi doktorija is, milyen témával foglalkozott?
- A lényeg az, hogy én eredetileg gyógyszervegyész lettem volna, de végül is nem az lettem. Azután a kolloidika volt az a terület, ami a munkaterületem lett. Valahogy megmaradt a vonzalmam a biológia felé. Később kijutottam külföldre, Grazban voltam, a Biofizikai Intézetben töltöttem el összességében körülbelül három évet, ami kolloidkémiai indíttatású volt. A módszer, amivel meg kívántam ismerkedni, és amivel ma is foglalkozom az a röntgenszórás. Az az intézet, ahova kerültem az kifejezetten biológiai rendszerekkel, azok kutatásával foglalkozott. Ott a kémia, a fizika, a biológia az egy, és amikor ott voltam, akkor láttam, hogy én ehhez keveset értek. Amikor hazajöttem – ez ’91-ben volt –, egészen véletlenül, akkor indították az ELTE-n ezt a szakképzést, és akkor iratkoztam be oda. Ez a képzés három éves volt plusz fél év diplomamunka.
- És Grazon kívül volt-e még más külföldi tanulmányútja? Dolgozott-e még máshol külföldön?
- Grazban voltam összességében három évig, és még éveken keresztül jártam vissza évi két-három hónap időtartamra. Közben megkezdődött egy kapcsolat Németországgal, egészen pontosan Jülichel, a Jülichi Kutatóközponttal, és ott is eltöltöttem összesen legalább két évet. A leghosszabb időszak mondjuk egy fél év volt egyhuzamban, aztán többször két-három hónap. Ott legalább tíz alkalommal voltam. Ezek voltak a leghosszabb külföldi tartózkodásaim.
- Most éppen mivel foglalkozik a tanár úr?
- Itthagytam az egyetemet (2007), október elsejétől hivatalosan a KK-ban (Kémiai Kutatóközpont) dolgozom, az eddigi témámat folytatom tovább. Még nem kezdődött el igazán a munka, mert most van a költözés, az átállás időszaka.
- Tehát akkor most kutatómunkát fog folytatni?
- Igen. Várakozással tekintek elébe. Itt is szívesen csináltam, de nem volt rá annyi időm. Az az igazság, hogy az egyetemi oktatók általában le vannak terhelve, és nem sok idő marad erre a tevékenységre. Az ember szétaprózódik, biztos, hogy nagyobb tehetség kéne ehhez. Én nem tudom ezt a többféle dolgot egyszerre csinálni: az egyetemen az oktatás mellett kéne foglalkozni színvonalasan valamilyen területtel, ezenfelül pénzt keresni, tehát szükséges pályázni, anyagi fedezetet teremteni ahhoz, hogy az embernek jó eszközei legyenek, tudjon megfelelő témát választani, azt teljesíteni… Úgyhogy ez több szálú feladat. Azt hiszem – még egyszer mondom –, hogy az egyetemi oktatók egyre inkább leterheltek, nincs rá lehetőség, hogy mindent azonos erőfeszítéssel végezzünk, úgyhogy én azt gondoltam, hogy most már egy kicsit a kutatás felé kéne koncentrálni.
- Van-e esetleg valamilyen kellemes, vagy kevésbé kellemes emlék, amit szívesen megosztana velünk?
- Sztori?
- Akár az is.
- Hirtelen nem tudok neked különösebbet mondani, itt a Műegyetemen eltelik az idő a tanulással, nem nagyon van idő, hogy valami vicces dologgal foglalkozzunk. Ja igen, én a Szkéné nevű műegyetemi színháznak voltam sokáig tagja, és ott volt egy mozgásszínház-csoport, ahol készítettünk különböző műsorokat, volt rendszeresen előadásunk a Szkénében, meg máshol is. Egyszer – ez már nagyon régen volt – azt hiszem, hogy a Ragtime Band-del készítettünk egy sportshow-t, ami azt jelenti, hogy a múlt század eleji témájú, humoros előadást csináltunk. Például mit és hogyan csináltak az erőművészek, a bűvészek stb., és ezt – talán – az egyetem területén az udvaron, előadtuk, majd egyszer csak a nézőközönségből valaki beordít, hogy „Jé, ez a kémiatanár!”. Na erre egymást heccelve, tromfoltak a többiek is, ki akarták „zökkenteni” a játékot, de nekünk sikerült azt rendesen befejezni. A tanár úr már egy ideje tanít(ott) fizikusokat is.
- Év elején említette nekünk, hogy szívesen tanít minket. Fenntartja még ezt a véleményét?
- A legnagyobb mértékben. Nagyon jól éreztem magam ott. Ahogy azt mondtam nektek az első órán, hogy a fizikushallgatók a legjobb emberanyag a Műegyetemen, úgyhogy vegyétek ezt megtiszteltetésnek a sorstól, mert ez elitképzésnek számít. Kevesen vagytok, és – egyáltalán nem magamra gondolok – nagyon jó tanáraitok vannak. Én külföldön is láttam fizikusképzést, de nem találtam olyan színvonalasat, mint amilyen nálatok folyik. Vegyétek ezt szerencsének, és használjátok ki! A másik meg az, hogy látod, itt ülnek a szobában a te sorstársaid, András, ő ötödéves, a Zoli meg másodéves doktoráns (Wacha András, és Varga Zoltán), ők is valamikor úgy kezdték, mint ti. Voltak laboratóriumi gyakorlatok, nektek is lesznek. Ennek kapcsán mindig mondtam, hogy felejtsétek el, hogy a kémia az kémia: az a természetnek egy része, amit nagyon össze kell kapcsolni a fizikával, meg a matematikával, minden egyébbel ami a természetben van. A jövő az, hogy ti megtanuljátok a módszert, a fizika erre nagyon jó eszközt ad a kezetekbe, de a vizsgálandó jelenségek meg problémakörök manapság elsősorban a biológia meg a kémia témaköréből érkeznek. Ezt naponta tapasztaljátok: a biológia előretörése, a nanotechnológia fejlődése, és a többi. A biológusok, a kémikusok kezéből kerülnek ki ezek az anyagok, ők vannak velük testközelben, rátok meg olyan feladat hárul, hogy ezeket az anyagokat jobban megismerjétek különböző fizikai módszerekkel, és további ötleteket adjatok a finomabb részletek megismerésével. Ezek a módszerek nehezek, egy kémikus ezt kevésbé tudja felfogni, megcsinálni. Nektek viszont az anyagismeretet kell mélyíteni. Szükségetek van egymásra kölcsönösen. Azt is mondtam, hogy egy fizikus könnyebben tudja a másik oldalt megtanulni. Ez egy megfelelő gondolkodást kíván. A kémikusoknak általában, vagy legalábbis a kémikusok egy részének nehézkes – vagy nem is nagyon megy – azoknak a módszereknek az elsajátítása, amiket ti megtanultatok. Végig kell menni azon a ranglétrán, ami a dolgokat felfűzi. Ugye ti nem szeretitek a lineáris algebrát és a többi első ránézésre elvontnak tűnő tárgyat. Tartsatok ki, azt megéri megtanulni, mert harmadikban, negyedikben annak az előnye elő fog jönni a speciális tárgyakban.
- Mivel foglalkozik a tanár úr, amikor nincs az egyetemen? Konkrétabban: van valamilyen hobbija?
- Ilyen alig van, sajnos, ezért is döntettem úgy, hogy elmegyek, mert volt olyan év, hogy megszámlálható volt a napok száma, amikor nem voltam bent az egyetemen. Általában hétvégén is bejövök, mert nagyon sok a teendő, és azért ez sokáig nem tartható. Kedvenc időtöltésem a természetjárás, nagyon szeretek túrázni, azt most is szeretnék, aztán régebben, amikor a Szkénében voltam, akkor az aktív sportnak volt tekinthető. Azok komoly fizikai tréningek voltak, minimálisan tizenkét óra per hét volt, az előadások érdekében is minimálisan ennyi tiszta edzésidővel kellett számolni. Ami még kedvencem lenne, az a képzőművészet. Nagyon szeretek vele foglalkozni, az akvarell nagyon érdekel: most is, ha van elég időm – nyári időszakban –, akkor foglalkozom vele, de nem igen jutok hozzá. Látom, hogy nyugaton az embereknek erre több idejük van. Amikor én kint voltam, akkor olyan volt a munkabeosztásunk és a lehetőségeink, hogy az ember tudott egy-két napot a hobbijával is foglalkozni. Most már ilyenre nincsen lehetőség, mondjuk az elmúlt tíz évben.
- Van-e valamilyen kedvenc étele, itala? Mivel Egerben született, gondolom, szereti a borokat…
- Így van, a vörösbort nagyon szeretem, az Egri Bikavér a kedvencem, azt is kell tudni, hogy – ez véletlen – a nagyapám a hivatalos előállítója a bikavérnek. Az az irodalomban benne van, ha utánaolvasol, hogy az egri Gröber pincészetben írták le a manapság ismert egri bor receptjét a ’20-as években, és az anyai nagyapám abban a pincészetben volt – akkor úgy mondták, hogy – vincellér, tehát ő koordinálta a bor készítését, a szőlőknek a művelését, a szőlő telepítését; mindent ő tartott kézben. Vagyis azt mondhatni, hogy a nagyapám az egri bikavérhez nagyon is kötődik, úgyhogy kedvelem a vörösbort (iszákos azért nem vagyok, ez megfelelő alkalmakra szorítkozik).
- A tanár úr mennyire szeret utazni a világban? Van-e esetleg olyan hely, ahová szívesen ellátogat, akár Magyarországon, akár külföldön?
- Igen. A Börzsönyt nagyon szeretem, és az Északi-középhegységet, legfőképpen a Bükköt. Külföldön közelünkben a Tátrát szeretem. Erdélybe sajnos rég jutottam el, gyerekkoromban többször voltam. Az Alpok – Ausztriára gondolok – bizonyos szempontból, igen, ott sok időt töltöttem. Ugyanakkor nagyon kultivált lett ez a vidék, ami a „tiszta” természetjárást zavarja. A magasabb svájci részeket nem ismerem annyira. Ami nagyon tetszik, az Skandinávia, Norvégia. Oda többször visszamentem – a feleségemmel, nagyon szeretünk túrázni, sátrazni. Hogyha külföldre megyek, akkor azt is inkább sátorban. Biciklizni is szeretek és hegyet mászni.
- Évközben említette, hogy vannak kapcsolatai valamelyik ohioi egyetem magyar munkatársaival. Ezt ápolja? Egyáltalán honnan ez az ismeretség?
- Ez nem olyan különleges dolog. A KFKI-nek van egy nagyon jó csoportja, a folyadékkristályos kutatócsoport, ennek Buka Ágnes volt régen a vezetője (most Éber Nándor), és ebből a csoportból egy ember – azóta híres ember lett –, a Jákli Antal ott professzor a kenti egyetemen, a folyadékkristályos intézetben. Ő olvasta a két évvel ezelőtti munkánkat, és annak kapcsán kerültünk kapcsolatba, mert őket ez a téma érdekelte, úgyhogy nyáron ott voltunk a Varga Zolival, a doktorandusszal.Mennyire tartja fontosnak a külföldi tanulmányutakat, rám illetve a többi diákra nézve? Mert sokan mondják, hogy ezt érdemes.Nagyon fontos, nem tudjátok kivédeni. Nem lehet látni, hogy kettő, három, öt év múlva mit hoz a sors, de biztos, hogy ez csak előny. Egyrészt a nyelvgyakorlás szempontjából, másrészt pedig megismeritek, hogy hogyan dolgoznak mások, harmadsorban meg azt látjátok, hogy mire jó ez az alapképzés nálunk. Ha valaki ilyennel kacérkodik, annak azt ajánlom, hogy semmiképp sem korán, inkább felsőbbévesként tegye ezt meg, vagy pedig, ha már doktoráns lesz belőle, akkor doktoranduszként menjen külföldre. Mert azért a ti öt évetek eléggé egységes, tehát azt nem látszik célszerűnek megszakítani. Amik itt vannak nálatok az intézetben, azok nagyon jó iskolák, például a Fizika Tanszéken, az Elméleti Fizika Tanszéken, a KisFizen… , ezeknek a vezetőoktatóknak még megvannak az összeköttetéseik, ismerik azokat a tématerületeket, ahová tovább tudják küldeni a diákokat. Nektek is ebben lesz majd részetek. Ha majd harmad, negyedévesek lesztek: ezeket a lehetőségeket fogjátok mind-mind sorra látni.
- Esetleg tudna üzenni – akár zárásként – még valamit?
- Nehogy feladjátok! Ezt be kell fejezni! Ha azt érzitek, hogy az első év nehéz is, hogy a második év is nehéz, akkor sem szabad feladni. A másik meg ami fontos: hogy összetartsatok. Ki-ki egyik, vagy másik területen jobban előrehalad, akkor, ha jó baráti közösségek alakulnak ki, akkor nagyon tudjátok egymást segíteni. Láttam az évfolyamotokban, hogy vannak olyan emberek köztetek, akik matematikából jobbak, aztán azt is láttam, hogy valakinek a fizika okoz nehézséget, a látásmód alakul ki nehezen. Ezeket a problémákat lehetséges megoldani jó baráti közösségben, aztán bele lehet jönni az egészbe. Az egyetemi életnek, a gyors és eredményes tanulmányoknak is megvan a maga trükkje, módszere, ennek is vannak titkai, ezeket egymásnak fontos, hogy feltárjátok, így tudtok egymásnak segíteni.
Gratulálunk Bóta tanár úrnak, ugyanis nemsokára gyermeke születik!
Szöveg és fotó:Gresits Iván
A röntgenlaborról: Ti, felsőbbévesek mértetek is ott. Mostantól azonban nem lesz több mérés, legalábbis a BME-seknek nem. A labor ugyanis Bóta tanár úrral együtt elmegy a KKKI-ba.
Ebben a laborban 1995 óta mérnek a hallgatók. Érdekes, hogy a különböző elemek, kiselejtezett eszközök felújítása árán (amelyben a korábbi hallgatók nem kevés munkája is szerepelt) sikerült a labornak aktív részévé tenni. Volt, ami a KKKI-ból, egy másik része Jülichből került az F épületbe. Mai értéke több mint 100 millió (!) forint. A mérések célja a sugarak szóródásának a meghatározása. Végülis Bóta tanár úr volt az, aki létrehozta a laboratóriumot, úgyhogy igazán nem lehet rá neheztelni azért, mert mostantól nem a Műegyetemen használják.
No comments:
Post a Comment