Krisztián Dávid Interjú

Szabados Dóra: Hogyan indult el a fiatal Krisztián Dávid a természettudományos pályán?
Krisztián Dávid: Már általános iskolában indultam matematikai, logikai versenyeken, ahol többször is országos döntőbe jutottam. Akkoriban még a matek volt a mindenem, majd Egerbe kerültem egy megyei szinten elismert gimnáziumba. Ott szembesültem azzal, hogy mi a fizika – legalább is azzal, amit ekkor annak gondoltam –, és ez lenyűgözött, főként egy rendkívül jó oktatónak köszönhetően. A matek ekkor másodlagos lett. Fizikából OKTV-n és annak „kistestvérén”, a Mikola Sándor Országos Fizikaversenyen mind a négy évben az első tíz helyezett között végeztem.  Nem volt kérdéses, hogy fizikával szeretnék foglalkozni a továbbiakban is. Abban pedig már a gimi segített, hogy ha fizikusképzés, akkor a BME-nél nincs jobb választás. Jó tapasztalatokat hallottam róla, eljöttem a nyílt napra, és megtetszett.

Sz. D.: Volt valamilyen szülői hatás a pályaválasztással kapcsolatban?
K. D.: Abszolút nem, a szüleim távol állnak a tudományos pályától, és nem is akarták befolyásolni a döntésemet. Ha családi gyökeret kellene keresni, akkor nagymamám jól számolt fejben. Legfeljebb ebbe lehetne kapaszkodni, ha valamilyen hatást nagyon keresni szeretnék. (nevet)

Sz. D.: Milyen volt az első időszak az egyetemen?
K. D: Más volt, mint amit addig megszoktam. Én akkor kerültem el otthonról, előtte nem laktam kollégiumban. Közösségileg aktív ember vagyok, így a beilleszkedéssel nem volt gondom, de a hirtelen jött szabadságot nehezebb volt kezelni. Kezdetben a tanulás annyira nem volt nehéz, mint amivel sokan riogattak. Nagyon hamar tudtam alkalmazkodni az itteni környezethez, élveztem az egyetemet.

Sz. D.: Mondtad, hogy a gimiben szembesültél azzal, amit akkor a fizikának hittél. Ez mennyire változott meg az egyetemen? Mennyire volt más a középiskolás és egyetemi fizika?
K. D.: Az elején annyira nem. A Kísérleti fizika gyakorlatilag, nagyrészt ugyanaz az anyag, mint a középiskolában tanultak, csak kicsit komolyabb matematikai apparátust használva, integrálással, deriválással. A komolyabb nehézségekkel ezt követően szembesültem. Nagyon kemény félévek követték egymást, több nehéz elméleti fizikai tárgy futott párhuzamosan, és a laborok is rengeteg energiát felemésztettek. Akkor kicsit elvesztem, és a motivációm is alábbhagyott.

Sz. D.: Mi volt, ami miatt mégis maradtál?
K. D.: Ekkora rengeteg időt és energiát fektetettem bele, illetve nem tudtam megmondani egyértelműen, mi az, amit jobban szeretettem volna csinálni a fizikánál. Ha most állnék választás előtt, elgondolkoznék, hogy mérnökinformatikusnak, gépésznek tanuljak tovább. Amit gimiben gondoltam a fizikáról, az nem más, mint precíz mérnöki munka jó matematikai képességekkel.

Sz. D.: Társaságilag aktív életet élsz, több évig voltál HK-s, KAPOCS tag vagy. Hogyan került a képbe a Hallgatói Képviselet?
K. D.: Egy ekkora mikroközösség, mint a TTK, próbálja kiemelni a közösségi munkára láthatólag fogékony embereket. Ha egy személyt említenem kellene, akkor Rákos Olivért mondanám, ő volt a patrónusom a gólyatáborban. Nagyon jóban voltunk az egyetem elején, ő volt az, aki a motivációmat meghozta. Akkoriban volt a Fizika BSc tanterv felülvizsgálata, és sokat beszélgettünk erről. Lenyűgözött, ahogy ő és Kettinger Ádám milyen őszinte tenni akarással dolgoztak a társaikért, foglalkoztak az oktatás színvonalának emelésével.

Sz. D.: Ezek szerint tudtad, hogy az oktatással akarsz foglalkozni?
K. D.: Most, hogy zajlik a Tisztújítás a TTK-n, végigolvastam az elmúlt években beadott bemutatkozásaimat. Nem derül ki belőlük egyértelműen, hogy oktatással akartam volna foglalkozni, és valószínűleg azért, mert ez nem is volt így. Mert mit is lát egy kari HK-s? Ösztöndíjosztás, szociális pályázatok bírálása, hogyan lehet megújítani, igazságosabbá tenni. Vagy ott vannak a rendezvények. Hogyan lehet egy közösséget, ami kicsi és nehezen mozdítható, mozgásra bírni? Igyekeztem minden irányban érdeklődni és fejlődni.

Sz. D.: Hogyan jött az EHK? Ez volt a következő lépés?
K. D.: Kari hallgatói képviselőként nagy érdeklődéssel hallgattam Rácz Tamás és Jámbori Attila (az akkori EHK-sok) beszámolóit, foglalkoztatott, hogy mi történik az egyetemen. Az akkoriban egy viharos időszak volt, megérkezett a kancellár az egyetemre, alapjaiban felforgatva az egész egyetem, így a HÖK életét is. Sokat beszélgettem velük akkoriban, és egyre tájékozottabbá váltam az egyetemi szintű működéssel, problémákkal kapcsolatban. Rászántam az időt, így amikor a következő tisztújításnál Jámbori Attila helye megüresedett, engem tartott a képviselet a legalkalmasabbnak a poszt betöltésére. Az EHK teljesen befogadó volt velem, pedig másodévesként akkor még nem volt szokásos oda bekerülni. Sok karon sok évnyi munkát le kell tenni az asztalra, hogy valaki az EHK-ba kerüljön, így próbáltam minél jobban felkészülni rá, hogy ne lógjak ki a sorból.

Sz. D.: Mi volt az, amiért elindultál az EHK elnöki posztért?
K. D.: Mindig úgy kezdtem bele a dolgokba, hogy alapvetően boldog vagyok a jelenlegi tevékenységeimmel, és ezen minél kevesebbet változtassak. Az egyetem elején jól éreztem magam a tanulmányaimmal, és akkor még aktívabban vezettem futballmérkőzéseket is. Ekkor ismerkedtem meg a HK-val, ahol ki akartam próbálni magam, de csak addig, amíg nem megy a többi rovására. Ez még kari szinten nem vett el sok időt, de az EHK már nagyobb dilemma volt.  Ahogy léptem egyre feljebb a ranglétrán, egyre biztosabb voltam benne, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Ezeknek a dolgoknak van egy természetes folyamata. Sosem törtettem, vagy kapartam magamnak az utat, aktívan dolgoztam, és ez meghozta a gyümölcsét. Mire tavaly nyáron elnökválasztásra került a sor, már úgy éreztem, hogy kiemelt a közösség. Emellett természetesen sajnos a kezdeti akaratommal ellentétben más, korábban kedvelt dolgaim háttérbe szorultak.

Sz. D.: Itt volt ellenjelölt?
K. D.: Volt más EHK képviselő is, aki gondolkozott az induláson, de végül egyedül pályáztam meg a posztot.

Sz. D.: Milyen terveid voltak?
K. D.: A hagyományok megőrzése, amit Daku Dávidtól vettem át, a jól működő rendszerek megtartása. Azonban volt pár dolog, amit zászlóra tűztem. Nem tudom, mennyire mélyen menjek bele a dolgokba, ha elkezdem, nagyon sokáig tudok beszélni róla. (nevet)

Sz. D.: Röviden mégis mit mondanál?
K. D.: Utánpótlás, továbbképzések, tudásbázis kialakítása, továbbá egy átlátható, korrekt gazdálkodás kialakítása. Természetesen minden területen vannak projektek, amiket véghez kell vinni.

Sz. D.: Melyikeket sikerült véghezvinni?
K. D.: Ezek még folyamatban vannak, ahogyan az elnöki ciklusom is. De jobban örültem volna, ha mostanra több dolgot sikerült volna már megvalósítanom. A GTK-s helyzet sajnos sok energiámba, időmbe került…

Sz. D.: Mennyire változtak a tervek útközben?
K. D.: Nem nagyon változtak. Nyilván annyiban módosultak, hogy sokszor az eseti ad hoc feladatok prioritást élveztek, és kevesebb energia maradt a hosszútávú célokra.

Sz. D.: Mik a terveid a következő időszakra? Gondolom, újra fogsz indulni EHK elnökként.
K. D.: Miből gondolod, hogy újra elindulok az elnöki posztért?

Sz. D.: A TTK Tisztújításán nem indultál el, gondoltam, végig akarod vinni a következő ciklust is.
K. D.: Ha nem lennék EHK elnök, nem szeretnék EHK-s és kari HK-s sem lenni. Nem azért, mert nem bírnám kezelni a visszalépést, hanem mert nem biztos, hogy megfelelően tudnám szolgálni a rendszer érdekeit. Ha nem sikerül letennem az asztalra dolgokat a tavasszal, amik régóta váratnak magukra, akkor nem fogom sikeresnek tartani a mostani ciklust, és elgondolkodok a folytatáson.

Sz. D.: Ha már szóba került a Tisztújítás, mit tanácsolnál az új HK-soknak?
K. D.: Sajnos nem tudtam részt venni a Fórumon, pedig szívesen beszéltem volna röviden a jelölteknek. Azt hangsúlyoznám ki, hogy vegyék komolyan a képviseletet, érezzék annak a súlyát, hogy mekkora feladatot vállalnak azzal, hogy elindulnak a választáson, és érezzék a felelősséget a képviseleti létben. Alkalomadtán az egyéni célokat háttérbe kell szorítani a közösségi érdekekért. Élvezzék azonban az előnyeit is, kapnak egy óriási szabadságot, amelyen belül fejleszthetnek a hallgatók mindennapjain, oktatásán, szabadidős tevékenységein, csak a kreativitásukon múlik. Éljenek ezzel, ne kényelmesedjenek el, hanem kérdezzenek, tanuljanak, és ha már sok mindent tudnak, tegyenek le az asztalra valamit az utókornak.

Sz. D.: És az EHK-soknak?
K. D.: Nyilván ott már személyesebb kapcsolat fog kialakulni. Az, hogy milyen feladatot, posztot szánok nekik majd a jövő kérdése. Az alapok ott is ugyanezek, még több idő, még több áldozat, viszont nagyobb dolgokat is végbevihetnek.

Sz. D.: Ha most visszatekintesz a pár évvel ezelőtti Krisztián Dávidra, milyen változásokat látsz magadban?
K. D.: A mostani Dávid sokkal tudatosabban osztja be az idejét, és alapvetően céltudatosabb minden területen. Ha öt évvel ezelőtt tudtam volna, mennyire fontos a minőségi idő eltöltése, akár a barátokkal, családdal, vagy önmagam fejlesztésére, akkor másképp élem az életem. Viszont, ha megfordítjuk a kérdést: „Mit gondolna az 5 évvel ezelőtti Krisztián Dávid a mostaniról?”, azt válaszolná valószínűleg, hogy legyen lazább.

Sz. D.: Miért?
K. D.: Mert túlvállalja magát, ahelyett, hogy kiélvezné a fiatalságát, leköti minden idejét. Igaz, most jobban osztom be az időmet, céltudatosabb vagyok, jobban kommunikálok, de régen sokkal szélesebb spektrumon, szabadabban gondolkoztam. Akkor nem ugyanazon a pár dolgon járt az agyam a nap teljes egészében. Szabadabb volt az elmém akkor. Ezek a dolgok azért ma is dilemmát okoznak.

Sz. D.: Ha belegondolunk, a tanulás mellett EHK elnöknek lenni óriási munka.
K. D.: Valóban, rendkívül nehéz összeegyeztetni. Persze tudtam, hogy mit vállalok. Az utóbbi egy évben nem vagyok leterhelve annyira tanulmányilag, amellett lehet ezt csinálni. Azonban a magánéletre is kell időt fordítani.

Sz. D.: Hogyan lehet megoldani?
K. D.: Jó időbeosztással.

Sz. D.: Hogyan tudsz kikapcsolódni?
K. D.: Nagyon könnyen. Este megérkezem a kollégiumi szobámba, ott vár a barátnőm, vacsorázunk, beszélgetünk, filmezünk, programozunk kettesben vagy a barátainkkal. Most már tudatosan nem éjszakázok hétköznapokon, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy másnap ne tudjak úgy koncentrálni.

Sz. D.: De ehhez kell egy megfelelő partner is.
K. D.: Igen. Szerencsére esetemben partner mindenki: a családom, a barátaim és a barátnőm.

Sz. D.: Zárásként játsszunk egy kicsit. Ha most bele kéne gondolni, 10-15 év múlva hol leszel?
K. D.: Ezt még konkrétan nem tudom. El sem hiszed, mennyiféle elképzelésem van. Sokszor gondolok arra, hogy vidéki nyugalomban, akár egy faluban élek, például fizikát oktatok egy gimnáziumban, sportolok, élem a békés családi életemet. Ez boldogsággal, megnyugvással tölt el. Azonban néha úgy érzem, ennél izgágább vagyok, és ha az előbb vázoltak teljes egészében így valósulnának meg, nem lennék elégedett, többet akarnék.

Sz. D.: Mondjuk a falu polgármestere?
K. D.: (nevet) Erre még pont nem gondoltam. Visszatérve azt is el tudom képzelni, hogy bekerülök egy céghez, ahol pörög az élet, a munka pörgős, jól érzem magam. De nem tudom… ez még nem forrott ki. Természetesen családra mindenképpen vágyom. Most úgy érzem, nem akarok hosszútávon tudományos pályán maradni, azonban amit a kartól kaptam, sehol máshol nem kaptam volna meg.

Sz. D.: Például?
K. D.: Az a szemlélet, ahogy egy természettudományos ember hozzá tud állni a problémákhoz, vagy a munkamorál, amit látok a karon belül. Ha nem is találtam meg tökéletesen a számításaimat, sokkal gazdagodtam a karon. A BME valóban nem csak a tudást adja át, hanem tökéletesen felkészít az életre is.


Szabados Dóra


Ez a cikk a PikkÁsz 2017 tavaszi számában jelent meg.

No comments:

Post a Comment