Történetek és tanácsok volt TTK-s hallgatóktól - 2.rész



2016 őszén megkérdeztük a valaha végzett összes TTK-st, hogy azóta mivel foglalkoznak, illetve miket osztanának meg szívesen a jelenlegi hallgatókkal. A megkeresésünkre több, mint száz válasz érkezett, amit ezúton is köszönünk a kar összes hallgatója nevében. Az egyik kérésünk az volt, hogy osszanak meg veletek érdekes történeteket, vagy jó tanácsokat. Alább olvashatjátok a válaszokat, melyeket egyesek névvel, mások név nélkül közöltek. Az intelmek nagyrésze komoly, megfontolandó dolgokat tartalmaznak, de egyesek számunkra inkább humorosak. Mivel az emberek személyes véleményét közüljük, azzal vitatkozni nem akarunk, így a következtetéseket levonását az olvasókra bízzuk.
A cikk nem jöhetett volna létre Vida Mari közreműködése nélkül, aki a nevünkben felvette a kapcsolatot a végzett hallgatókkal. Köszönjük a segítséget!


Matematikusok leendő matematikusoknak


Sokkal többet érsz a piacon, mint azt magadról gondolod. Szóval légy határozott, talpraesett és magabiztos.
Lovas Bettina - K&H Bank - adatminőség koordinátor

Az első nap, amikor bejöttem a mukahelyemre kiderült, hogy a 20 méteres környezetemben 3 volt TTK-s dolgozik és még többen az épületben ;-)
Czirók Emese - Befektetési bank - kockázatelemző



Tanuljatok meg Python-t programozni (ingyenes, szemben a Matlab-bal) és SQL adatbázist lekérdezni mesterfokon (statisztikát csak adatokon lehet csinálni).
Gulyás Gábor - Royal Bank of Scotland

Az OTP-ben sok volt BME-ssel lehet találkozni :)
OTP Bank Nyrt - működési kockázat modellező

Az én megítélésem szerint egy TTK-snak nem árt hallania, hogy akár az iparban szeretne (vagy tervez) elhelyezkedni, akár akadémiai pályában gondolkodik, nincsen semmi oka arra, hogy ne a legjobb helyekre célozzon. Ehhez ráadásul sok szempontból több, mint versenyképes, helyenként kiemelkedő tudásalapot szerezhet a TTK-n.
Benedek Márton - University of Southampton PhD

Ha valaki multinál akar dolgozni, mint én, akkor két fontos dolog van, ami kell: logikus gondolkodás, szövegértés :) Erre a matematikus szak több, mint kiváló. Nem azért kell megtanulni a sok fölöslegesnek tűnő tárgyat, mert használni kell majd, hanem, hogy legyen egy szint ugrás a gondolkodásodban, hogy tudd hová kell nyúlni és legyen tudományos alaposságú szemléleted. Bármit eléd tesznek, akkor meg tudd vizsgálni gond (és pánik) nélkül a világszínvonal legmagasabbikának szemszögéből. További tanácsom, hogy ne légy olyan földhöz ragadt :)
Temesi Róbert

Ha az előadó lát benned valamit és ő kérdezi meg, hogy szeretnél-e foglalkozni a témával mélyebben, mondj igen. Ha szerencsés vagy, egyik lehetőség a másikhoz vezet. Én így szereztem egy nagyon jó témavezetőt már a BSc-re. Most doktoranduszként még mindig vele dolgozom, ő szerezte nekem a pozíciómat itt Hollandiában. Ja, és persze gyakorold az angolt! Ha irodalmat olvasol, ha konferenciákra mész vagy ha külföldön akarsz elhelyezkedni (vagy akár egy nemzetközi cégnél Magyarországon), akkor szükséged lesz az angol tudásra, de legalábbis előnyt jelent majd.
Doktorandusz 



Hasznos volt: a BME VIK CS tanszéken tartott gyakorlat, mert ott megtanultam, hogy nem az az igazi kérdés, hogy egyes polinom időben megoldható problémáknak mi a konkrét műveletigénye, hanem az, hogy egy adott probléma megoldható-e egyáltalán polinom időben. Nem árt, ha ezt a szempontot az ember fejben tartja, mikor a munkahelyen valós problémákat kell megoldani.
Váratlan volt: hogy a való életben felmerülő problémák esetében a munka nagy része nem az egyetemen szerzett ismeretek alakalmazása, hanem a probléma alakítgatása addig, amíg végre alkalmazható lesz bármi. Konkrétan statisztikából ez nekem soha nem sikerült teljesen biztosan. De pl. adattisztításnál is eléggé meg tudott lepni, mikor a szépen kidolgozott algoritmusom majdnem minden ügyfél címét felismerte norvégiainak, mivel norvégiában létezik egy "A" nevű település.
Mathador Kft - konzulens

Vannak olyan mesterséges neuronhálók, amik kellőképpen nagy (milliárd szavas) szövegekből további segítség (supervision) nélkül tanulják meg, hogy egy szónak hány jelentése van, nagyjából az alapján, hogy egy-egy előfordulás szövegkörnyezete mennyire hasonlít korábbiakéra. Kutatóként dolgozom, a legutóbbi publikációnkban ezeket az úgynevezett többjelentéses szóembeddingeket vizsgáltuk abból a szempontból, hogy mennyire szemcsés a jelentésekre való felbontás, a különböző jelentések mennyire felelnek meg intuitíve különböző fogalmaknak. Az emberi szövegek gépi megértésében a legújabb technológiák találkoznak az emberi intuícióval. Akit érdekel a téma, azzal szívesen beszélgetek róla bővebben is. http://hlt.bme.hu/hu/makrai
Makrai Márton - MTA Nyelvtudományi Intézet

Kognitívos leendő kognitívosoknak


Interdiszciplinaritás fontosságának megértése, interdiszciplináris munka megtapasztalása az egyetemi évek alatt - Könnyítik az elhelyezkedést abban az egyre specializáltabb, gyorsan fejlődő szakmai világban, ahol újítóként, szellemi alkotóként lehet egyre inkább a munkaerőpiacon elhelyezkedni, biztos munkahelyet találni vagy a saját szakmai szerepedet definiálni.
Pásztor Sára - nemzetközi gyermekvédelmi projekt manager

No comments:

Post a Comment